Itthon hvg.hu 2020. március. 11. 16:35

A koronavírus nem, az influenza viszont kezd visszavonulót fújni

Kevesebben fordultak orvoshoz influenzás panaszokkal.

Országosan csökkent az elmúlt két hétben az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma, de voltak olyan megyék, ahol az orvosnál megjelentek száma még növekedett – közölte szerdai jelentésében a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A tájékoztatás szerint, amelyet az MTI is idézett,

az orvoshoz forduló betegek között nőtt az influenzások aránya.

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint az országban március 2-8-án 36 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, szemben az azt megelőző 38 ezerrel.

A 10. héten hat megyében (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas) emelkedett, négy megyében (Hajdú-Bihar, Nógrád, Veszprém, Zala) nem változott, a többi területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva.

A betegek többsége 14 év alatti gyermek és fiatal felnőtt volt. A laboratóriumi vizsgálatok az influenza A vírusát igazolták a beküldött minták többségében – írták.

Az NNK közölte azt is, hogy felfüggesztették a honlapon korábban közzétett és folyamatosan frissített, az influenzajárványra vonatkozó látogatási tilalmak listáját, mert az országos tiszti főorvos március 8-tól visszavonásig az összes fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális intézményben látogatási tilalmat rendelt el a koronavírus-megbetegedésekkel összefüggésben.

Hirdetés