Kövér Balázs már korábban is a bírói csapat jelöltje volt, Pádár Beáta viszont beugróként érkezett. A keddi versenynapon mindketten dolgoznak a Gangneung Arenában.
A két bírót a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Facebook-oldalán mutatta be.
Kövér Balázs – olvasható a portréjában – maga is short trackes volt, 1998-ban Székesfehérváron a világkupán bronzérmet nyert váltóban, 2001-ben pedig a hágai Eb-n állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
A férfi versenyek videóbírójaként közreműködő Kövér folyamatosan figyeli a kamerák képeit, ő az, akitől a jégen lévő vezetőbíró a saját ítélete megerősítését vagy cáfolatát várja egy-egy ütközésnél, vitás esetnél.
"Eddig viszonylag nyugodt és kiabálásoktól, óvásoktól mentes a verseny. Próbálunk mindig minden körülmények között objektív döntést hozni. Tényleg nagyon nehéz akkor, amikor a magyarok is érintettek. A csapat tagjaival kifejezetten jó barátságot ápolunk. Ellenben pont azért, hogy ne érje szó a ház elejét, amikor találkozunk velük a csarnokban, nem az a szokványos, hogy odamegyünk, megölelgetjük egymást, köszönünk, kicsit beszélgetünk, hanem tényleg próbáljuk megtartani a tisztes távolságot. Legfeljebb egy két-szót váltunk" – magyarázta.
Kövér komoly sportdiplomáciai sikerként értékeli, hogy Magyarország az egyetlen, ahonnan két bíró is érkezett az olimpiára.
Pádár Beáta, aki tavaly novemberben "beugróként" kapott meghívást a pjongcsangi játékokra, a női versenyek első asszisztenseként a jégen, az egyik kanyarban követi az eseményeket, és jelzi a vezetőbírónak, ha szabálytalanságot lát.
Pádár is korcsolyázóként kezdte, 13 évvel ezelőtt édesapja helyett ugrott be egy versenyre időmérőnek – ezzel kezdődött bírói pályafutása. A pjongcsangi olimpián első asszisztens, a döntőbíró munkáját segíti. Ő megy oda a videóelemzéshez is.
Ő is beszélt arról, mennyire nehéz a magyarokkal egy jégen lenni. "Mikor a magyarok jönnek a jégre, mindig azon izgulok Balázzsal, hogy ne csináljanak semmi olyat, ami kizárást von maga után. De sajnos, ha szabálytalanok, akkor meg kell hoznunk a döntést" – magyarázta.
Azt is írta, nem egyszer fordult elő, hogy Liu Shaolin Sándor odament hozzá, hogy megkérdezze, miért zárta ki. "Ilyenkor mondom neki, hogy nem én zártam ki, hanem a döntőbíró. De tényleg löktél, vagy nem úgy korcsolyáztál, ami megfelelő lett volna. Tehát szabálytalanságot követtél el. Elfogadják, átbeszéljük, és ebből ők is tanulnak rengeteget."
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.