Hosszú Katinka a 100 méter pillangón országos csúccsal aratott vasárnapi győzelmével hetedik aranyérmét szerezte az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján a kanadai Windsorban.
Hosszú Katinka a második legjobb, saját országos csúcsához (55.71) közeli idővel (55.82) készült a döntőre. Előző nap azt nyilatkozta: az dönthet majd, hogy mennyire tud az első 50 méteren legnagyobb riválisa, a sprintspecialistának számító Kelsi Worrellre tapadni. Ez jól sikerült neki, hiszen szorosan az amerikai mögött volt szinte végig, de az utolsó forduló gyakorlatilag tökéletesen jött ki neki, és a végső métereken megnyerte a versenyt, ráadásul hatalmas, 55.12 másodperces országos csúccsal.
"Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, ez talán látszott is. Az egész világbajnokságon ez volt a legkönnyebb estém, hiszen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek" – idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Hosszú Katinkát.
"Az előző napokon rendkívül keményen kellett koncentrálnom, hiszen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. Sokat gyakoroltam az ilyen sorozatterhelést, elsősorban azt, hogy mentálisan bírjam, ez a legfontosabb. A mai úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka – az elmúlt napok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor.”
A háromszoros olimpiai bajnok klasszis ezzel a rövidpályás világbajnokságok történetének legjobb szereplésével zárt, korábban még senki sem szerzett ugyanis hét aranyérmet, a váltókat is beleértve.
Hosszú Katinka kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, csütörtökön 200 méter háton, pénteken 100 méter vegyesen, szombaton pedig 200 méter diadalmaskodott, illetve 50 méter háton végzett másodikként.
Pályafutása során immáron 69 éremnél (42 arany, 17 ezüst, 10 bronz) tart Hosszú Katinka olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról. Ezzel egy éremre megközelítette a magyar örökrangsorban élen álló Cseh Lászlót, aki 70 érmet szerzett (35-18-17) ezeken az az eseményeken.
Rekord: megvan Hosszú Katinka hatodik aranya
Az első napot másolták a magyar úszók a windsori rövidpályás világbajnokságon: ismét megvan a teljes kollekció, az aranyat és az ezüstöt Hosszú Katinka szállította (200 vegyes, 50 hát), míg a bronzot ezúttal Verrasztó Dávid hozta 400 vegyesen. Gyurta Gergely és Jakabos Zsuzsanna szintén döntőzött a vegyeszámokban, 6., illetve 8.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.