Sport HVG 2024. december. 02. 00:47

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Szürreálisan végződött az RTL-en futó Hell Boxing Kings vasárnapi gálája, ahol Berki Mazsi román ellenfele néhány másodperc és egyetlen kapott ütés után feladta a küzdelmet.

A miskolci DVTK Arénában rendezett eseményen Berki Mazsié volt a főmérkőzés, a Sztárbox tavalyi női győztesének ringbe lépésére éjfélnél is tovább kellett várniuk a nézőknek. Ellenfele egy romániai énekesnő és rádiós, Giulia Anghelescu volt, akinek már bemutatkozó filmjében bemutatott, ökölvívástól nagyon távol álló ütéseiből látszott, nem biztos, hogy jó ötlet összeengedni a jó ideje keményen készülő, iskolázottan mozgó magyar celebbel.

Az összecsapást nem is igazán lehet mérkőzésnek nevezni, hiszen egy percig sem tartott: a 40 éves Anghelescu az első, állára kapott ütésre könnyek között a kötelekhez ment, és fejét rázva jelezte, hogy nem kívánja folytatni a küzdelmet.

A villámgyőzelem ellenére Berki Mazsi sem tűnt túl boldognak. Mint a meccs utáni interjúban mesélte, ellenfele elmondta neki, hogy még soha életében nem kapott ütést, ami ugyancsak felvet kérdéseket a felkészülésével kapcsolatban. „Próbáltam úgy bokszolni, hogy egy kicsit vigyázzak rá” – mondta a magyar influenszer, és bár a jelek szerint így sem tudott elég finom lenni, azért reméli, hogy a következő meccseken megmutathatja, mi mindent tanult az elmúlt hónapok intenzív edzésmunkája során.

Nyitókép: RTL

párizsi olimpia 2024
Címkék