Sport hvg.hu 2016. augusztus. 17. 08:26

Magyar arany és magyar tragédia Rióban - ez történt kedden Rióban

Magyarországon kisebb nemzeti tragédiával ér fel, ha a férfivízilabda-válogatott nem nyer meg egy olimpiát. Kedden pedig ez bekövetkezett: Benedek Tibor csapata 9-9-et játszott Montenegróval, aztán az ötmétereseknél veszített, így legjobb esetben ötödik lehet. Pedig a kedd remekül indult: Szabó Gabriella és Kozák Danuta olimpiai bajnok lett kajak ötszázon.

A magyarok szerdai programját itt találja

Itt elolvashatja a teljes szerdai programot

Itt pedig percről percre felidézheti a keddi nap eseményeit

Úgy indult a magyar csapatnak a kedd az olimpián, ahogy megálmodtuk: a Szabó–Kozák női kajakpáros hatalmas csatában ugyan, de győzött 500 méteren, ezzel megszerezték a küldöttség tizenharmadik érmét, ezen belül is a hatodik aranyat. Pedig voltak kérdőjelek, két nappal előtte Kozák Danutát még gyomorfertőzéssel kezeltél, infúziót is kapott, alig aludt. Innen győzni egészen nagy sportemberi tett.

AFP / Jeff Pachoud

Kajak-kenuban egyébként még három B-döntőben voltak magyarok, Douchev-Janics Natasa nyert, Kopasz Bálint második lett (így a 9., illetve 10. helyen végeztek), Vasbányai Henriket azonban kizárták.

Nem olyan vérmes reményekkel, mint egy nappal korábban a nőkét, de azért vártuk a férfak 10 kilométeres szabadvízi úszását, ahol Papp Márk indult, és végül ugyanazon a helyen végzett, mint hétfőn Risztov Éva: 13. lett.

Nagyobb volt az izgalom volt a birkózás előtt, ahol egyfelől a 98 kg.-ban induló Kiss Balázsban, másrészt abban a Lőrincz Tamásban bíztunk, akiben élhetett a vágy a revansra, amiért a magyar csapat szerint előtte egy nappal a bírók "kivettek egy bronzot a testvére zsebéből". Aztán minden másképpen alakult, Kiss egy kört még ment, majd kikapott egy svédtől, Lőrincz azonban már az első küzdelmet elveszítette, ráadásul egyikük sem mehetett vigaszágra, mert legyőzőik nyomban ki is kaptak.

Így érkeztünk el a délután nagyon várt pillanatához, a vízilabdához, ahol Benedek Tibor együttese a második negyedben már háromgólos hátrányban is volt Montenegro ellen, de Varga Dénes révén bő egy perccel a vége előtt egyenlített. Az ötméteres-párbajban végül Vámos Márton és Hosnyánszky Norbert is hibázott, így a montenegróiak ünnepelhettek, Benedekéknek meg maradt a harc az ötödik helyért, ahol elsőként ismét Brazília következik csütörtökön. Arról, hogy mit gondolt az utolsó sikerkapitány, Kemény Dénes a maiak szerepléséről, itt olvashat.

MTI / Illyés Tibor

Ami az esti programot illeti, előbb a súlyemelő Nagy Péter lett tizedik, majd a 110 gátas Baji Balázs végzett csak harmadikként futamában, de ideje kevés volt a döntőhöz.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 04. 14:50

Bátonyi Péter, a minisztériumból kirúgott művészettörténész: Nem vagyok hajlandó a főnököm tisztiszolgájának lenni

Hiába vannak tele pénzzel, a tulajdonosi, a beruházói, sőt a tervezői oldalból is hiányzik a műveltségi szűrő, ami alapján el tudják dönteni, mi a jó, és mi a rossz gyakorlat a műemlékileg védett épületek felújításánál – mondja a 41 éves művészettörténész, az Építési és Közlekedési Minisztérium volt kormányfőtanácsosa. Bátonyi Péter a Partizánban elmondta, hogyan ad segítséget a tárca a jogellenes műemlékromboláshoz, és feljelentést is tett. Amióta kirúgták, a magánszférából már kapott megkereséseket, a Tisza Párttól nem. HVG-portré.