Keleti barátaink is bejelentkezhetnek a 2024-es olimpiáért
Azerbajdzsán megfontolja, hogy versenybe szálljon a 2024-es olimpia rendezéséért - közölte Azad Rahimov sportminiszter kedden.
Az azeri rendezéshez szükség lenne arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csökkentse a rendező országra rótt terheket - mondta Azad Rahimov.
"Pillanatnyilag túl nagyok az elvárások" - mondta Rahimov, hozzátéve: "lehetetlen", hogy Azerbajdzsán olimpiát rendezzen anélkül, hogy további óriási beruházásokra kényszerülne azokon túl, amelyek a jelenleg Bakuban zajló Európa Játékokra megvalósultak. A sportminiszter kifejtette, a jelenlegi bakui stadion 68 ezer fős, ám az előírás az, hogy a nyitó- és záróünnepséget 80 ezer férőhelyes stadionban kell megrendezni.
Baku megpályázta a 2016-os és a 2020-as olimpiát is, ám a végső szavazási fázisba egyik alkalommal sem jutott el.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 10-i közgyűlésén döntött úgy, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. Kedden pedig a Fővárosi Közgyűlés határozatban kimondta, egyetért azzal, hogy Budapest a MOB-bal közösen, az Országgyűlés támogatásával nyújtsa be pályázatát a 2024-es eseményre.
Szintén kedden a Francia Olimpiai Bizottság (CNOSF) bejelentette, hogy Párizs is megpályázza a kilenc év múlva sorra kerülő ötkarikás játékokat. Korábban Róma, Boston és Hamburg jelezte kandidálási szándékát. Jelentkezni idén szeptember 15-ig lehet, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.