Bodonyi aranyat nyert Dániában
Bodonyi Dóra faképnél hagyta a mezőnyt a koppenhágai világkupaversenyen, öt másodpercet vert a második helyezettre. Üröm az örömben: az eredményhirdetésen a magyar helyett az olasz zászlót húzták fel.
A kajakos Bodonyi Dóra aranyérmet szerzett 1000 méteren a koppenhágai kajak-kenu világkupaverseny szombati napján. Ugyanebben a számban Takács Tamara ötödikként ért célba, míg 500 méteren hetedik lett a fináléban.
A magyar szövetség hírlevele szerint Bodonyi több mint öt másodpercet vert a mezőnyre - már a rajtnál meglépett és egészen a célig folyamatosan növelte az előnyét.
"Kicsit hosszú volt a pálya a hatalmas szembeszél miatt, de minden úgy alakult a döntő során, ahogy elterveztem. Azt hittem, hogy a kínai lány és a harmadik helyen befutó brit Sawers jobban fog rám tapadni, de szerencsére nem ez történt. Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól alakult a verseny egy héttel a válogató előtt" - mondta a 21 éves Bodonyi Dóra, aki a következő hétvégén 500 és 5000 méter egyesben, valamint Sarudi Alízzal párosban, 1000 méteren fog rajthoz állni Szegeden, a világbajnoki válogatón.
A dániai világkupán egyébként elég gyenge a szervezés, friss példa erre, hogy az eredményhirdetésnél a magyar helyett az olasz zászlót húzták fel Bodonyi Dóra "tiszteletére"
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.