2013. október. 26. 11:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 26. 11:54 Sport

Indiai Nagydíj: Vettel kibérelte az első rajthelyet

Sebastian Vettel pole pozíciója egy percig sem forgott veszélyben, vasárnap már egy ötödik hely is elég neki a világbajnoki címhez. A nagy vesztes Romain Grosjean, aki igencsak eltaktikázta magát.

A Red Bull pilótája, Sebastian Vettel indulhat az élről a Forma-1 India Nagydíján. A világbajnoki pontversenyben vezető német versenyző az idény során immár hetedszer szerezte meg a pol pozíciót. Mellőle a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg rajtolhat, míg a második sorból a szintén Mercedesszel versenyző Lewis Hamilton, illetve Mark Webber, a Red Bull másik pilótája indulhat. A szombati időmérőt szinte végig uralta a Red Bull. Vettelnek egyébként egy ötödik hely is elég ahhoz, hogy megnyerje a világbajnoki pontversenyt.

Webber a közepes keménységű gumikkal fejezte be kvalifikációt, ami stratégiai előnyt jelenthet számára a vasárnapi futamon, akárcsak a Ferrari versenyzőjének, a nyolcadik helyről rajtoló Fernando Alonsónak. Az időmérő nagyvesztese Romain Grosjean, a Lotus versenyzője, akinek korábban mindig bejött, hogy nem használta az első szakaszban a gyorsabb keverékeket, most azonban nagyon elrontották, így vasárnap a 17. helyről kell előre verekednie magát.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.