2013. szeptember. 27. 16:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 27. 16:10 Sport

Messiért a bíróságon is szorítottak a drukkerek

Lionel Messit és édesapját pénteken meghallgatták adócsalási ügyükben egy spanyol bíróságon.

Katalónia illetékes ügyészi hivatala júniusban jelentette be, hogy gyanúja szerint az FC Barcelona labdarúgócsapatának argentin sztárja, valamint apja 2006 és 2009 között 4,1 millió euró adót nem fizetett be. Messi tagadta, hogy szándékosan bármi rosszat tett volna, apja pedig augusztus közepén több mint 5 millió eurót fizetett be az adóhatóságoknak. 

Pénteken Messi fél órán keresztül válaszolt a bíró kérdéseire, majd elhagyta a gavái bíróság épületét, ahol több tucat rajongója várta. Ügyvédje a sajtónak ezt követően úgy nyilatkozott, hogy Messiék mindig együttműködésre törekedtek a hatóságokkal, s ez most is így történt.  

A pénteki meghallgatás célja az volt, hogy kiderítse, szándékos adóelkerülést követtek-e el Messiék. Amennyiben a bíróság úgy látja, hogy szándékosan nem fizettek, tárgyalni fogják az ügyet, s akár börtönbüntetést is kaphatnak, illetve a be nem fizetett összeg 150 százalékának megfelelő bírsággal sújthatják őket.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.