2013. június. 25. 15:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 25. 16:25 Sport

Cruyff: el kellene adni Messit

Johan Cruyff, a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi játékosa és edzője azt tanácsolja a katalán klub vezetőinek: Neymar érkezése miatt, a csapategység érdekében fontolják meg Messi eladását.

A háromszoros aranylabdás holland a Marca című lapban kedden megjelent interjúban elmondta, az elnökség helyében nem biztos, hogy szerződtette volna a 21 esztendős brazilt, de ha már így alakult, megfontolná, hogy eladják a csapat argentin sztárját, Lionel Messit. Cruyff szerint a két játékos közti esetleges rivalizálás olyan konfliktushoz vezethet, amely a csapat eredményességét is visszavetheti, ezt pedig nem kockáztatná meg.

"Mindketten remek szabadrúgáslövők, ki fogja ezentúl elvégezni a pontrúgásokat" – hozott példát Cruyff a feszültség egyik lehetséges forrására. A katalánokat edzőként 1988 és 1996 között irányító szakember úgy véli, az is az argentin eladása mellett szól, hogy Neymart, akárcsak a Barcelonát, a Nike szponzorálja, míg Messit az Adidas. "Nem érdemes kockáztatni a konfliktusokat" – szögezte le Cruyff.

Messi 2004-ben mutatkozott be a gránátvörös-kékek színeiben, az elmúlt kilenc évben 246 bajnokin 215 gólt szerzett a Primera Divisiónban. Az argentin hatszoros bajnok, kétszeres Spanyol Kupa- és háromszoros BL-győztes a csapattal, 2009 óta pedig sorozatban négyszer övé lett az Aranylabda.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.