Lewandowskit is várhatóan elviszi a Bayern
A friss Bajnokok Ligája-győztes és német bajnok Bayern München labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását az eddig a Borussia Dortmundot erősítő Robert Lewandowski - legalábbis a lengyel válogatott játékos menedzsere szerint.
Cezary Kucharski hétfőn azt nyilatkozta a TVN24 televíziónak, hogy már csak a két egyesületnek kell egyeztetnie a csatár átigazolásának részleteiről. "Számunkra minden egyértelmű, de még semmit sem írtunk alá, előbb a két klubnak kell egyezségre jutnia" - fogalmazott Lewandowski menedzsere, aki további részleteket nem közölt, de hozzátette, három héten belül megszülethet a végleges megállapodás.
A Bayern szombaton nyerte meg a BL-t a Dortmund ellen aratott 2-1-es győzelemnek köszönhetően, s a találkozó után Jupp Heynckes, a müncheniek leköszönő vezetőedzője utalt arra, hogy Lewandowski a következő szezonban már a bajorok mezét viseli majd. A Bayern korábban már megszerezte a Dortmundtól a német válogatott Mario Götzét is, akiért 37 millió eurót fizetett.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.