Az odáig rendben van, hogy futballpálya-építési bélpoklosok járják az országot, de gyalázatos az az egyoldalúság, ami a futball mindenhatóságát mutatja. Egy kerülettel odébb, az MTK-tól munkadíj-fizetés elmaradása miatt távozik minden idők egyik legsikeresebb magyar edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin, és az is előfordulhat, hogy abbahagyja az edzősködést is. Nincs itt valami, mondjuk úgy, intellektuális defektus?
Akárhogy is, van abban valami aránytalan, hogy míg a Szerencsejáték Zrt. augusztusban 250 millió forintot adományozott a Fradinak – miután az év első nyolc hónapjában már amúgy is odatolt 844 milliót „ közérdekű célok megvalósítása” jogcímen -, addig egy kerülettel odébb, az MTK-tól munkadíj-fizetés elmaradása miatt távozik minden idők egyik legsikeresebb magyar edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin, és az is előfordulhat, hogy abbahagyja az edzősködést is. A kajakozók mesteredzője azzal indokolta döntését, hogy elege lett a klubelnök „megalázó és egyoldalú játszadozásából", amit vele, illetve tanítványaival folytatott. Már 2011-ben sem fizették ki a szerződés szerinti díjamat, pedig még véletlenül sem extra összegről van szó - mondta a jochapress.blog.hu oldalnak Fábiánné. „A folyamatos ígérgetésből azután az lett, hogy a 2011-es öt hónap mellé idén sem fizettek ki újabb öt hónapot. Ráadásul a versenyzőimnek is szép összegekkel lógnak, így összességében több mint tízmillióról van szó."
Tipikus olimpia utáni történet
A korábban sorozatban hatszor az év edzőjének megválasztott szakember elmondta, hogy Deutsch Tamás MTK-elnök ígéretei ellenére sem fizetett a klub szeptember 30-ig, sőt azóta sem. „Én adtam egy utolsó határidőt, október 31-ét, de minden maradt a régiben”. (Fábiánné a londoni olimpián ezüstérmes kajaknégyessel - Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman - kapcsolatban elmondta, hogy ő egyik versenyzőjét sem kényszeríti semmire, de ha maradnak a klubnál, ő nem foglalkozik velük tovább.)
Nem különleges ügyről van szó: az olimpiák utáni első év tipikus története. A győztesek kellőképpen meg lettek ünnepelve, a politikai profitszerzés csúcsra járatva, a kormányerő kiadós fürdőt vett a népszerűségből, az összes politikai haszon kitunkolva, a morzsák fölcsipegetve. Legközelebb majd két-három év múlva terelődik a figyelem a sportolókra, akkor aztán megkezdődik a politikai handabanda: melyik kormány adta a legtöbb pénzt az olimpiai felkészülésre. Hogy két olimpia közötti időben mi történik a magyar sporttal, azzal momentán nem törődik különösebben senki. A hivatal dolgozik – ez kétségtelen, tervek vannak a TAO-s kör bővítésére, még csak azt sem mondom, hogy ez nem igaz, az viszont igen, hogy a pénzekről igazi döntési helyzetben lévő kormányilletékesek nemigen beszélnek. Nemrégiben fölvetődött egy tizennégymilliárd forintos támogatási összeg, azóta még azok véleménye is megoszlik a valódiságáról, akik azon a tanácskozáson vettek részt, ahol ez állítólag elhangzott. De bárhogy is, különösebb jelentősége nincsen, ez az összeg jól hangzik, de hozzá nem kapcsolódik sem határidő, sem ütemezés, sem forrás. Van, és kész.
Tény, hogy Rozsnyóit meg a kajakosokat nem tudja fizetni a klubja, és aligha gondolom, hogy ez az MTK kajak-szakosztályának a szégyene lenne. Hogy ez előfordulhat, az a sportfinanszírozás szégyene is. Rozsnyóiék ugyanis nem egy vagy két havi fizetést nem kaptak meg, hanem hónapok óta nincs semmi.
Az aktuális miniszterelnök a futballt szereti
Ha van, amiben mégis más a helyzet, az a futballal kapcsolatos. Az ember kinyitja reggel az újságot, és azt olvassa, hogy új futballpálya épül itt, ott, kiírták a Fradi-tendert, készek a debreceni tervek. Az MLSZ tízéves stratégiai programjának az a célja, fejtette ki az MLSZ-elnök Algyőn, ahol nyilvánvalóan pályát avatott -, hogy évente 100 új pálya épüljön. „Idén 87 új műfüves pályát avatunk, az algyői volt a negyvenharmadik.” Megtudhatta a sportélet, hogy még idén átadnak egy műfüvest Szegeden és Üllésen is. Fontos, hogy a klubok éljenek a pályaépítés lehetőségével – fejezte be Csányi Sándor.
Az odáig rendben van, hogy pályaépítési bélpoklosok járják az országot, de gyalázatos az az egyoldalúság, ami a futball mindenhatóságát mutatja. A magyar sikersportágra, a kajak-kenura pedig jóval kevesebb figyelem jut. A vízitelepek egyikén-másikán csak néha van meleg víz, és helyenként ráz a villanykapcsoló, mert nedvesek a falak. Szembetűnő hogy mindez azért, mert az aktuális miniszterelnök szereti futballt. És miután a faluját is szereti, hát odaépül az egyik legnagyobb stadion. Nincs itt valami, mondjuk úgy, intellektuális defektus?
Mit köszön a drukker?
A magyar-norvég meccsen megjelent egy nézőtéri transzparens: „Köszönjük az idei évet!” Milyen volt az idei év, mit köszön a drukker? Egyetlen kifejezetten jó meccset játszottunk, ott szép győzelmet arattunk a törökök ellen. Nyertünk Észtországban, már ne nézzük, milyen teljesítménnyel, a három pont volt a fontos. Andorra komolytalan. Barátságos meccsen ikszeltünk az írek és az izraeliek ellen, győztünk a csehek ellen, utóbbit a szakvezetés nagyra értékelte, mondván, Eb-döntős csapat ellen értük el. Ez amúgy rendjén van, most viszont a norvég fakó elleni hazai vereség után az volt a vélemény, hogy nem játszottunk jól, de nem ez a fontos, hanem a márciusi románok elleni meccs. (Amúgy most nem láttam tobzódni VIP-bajnokainkat.) Egervári reálisan látta: nem játszottunk jól, volt tizenöt percünk, ami még rendjén volt. Ez igaz. Mindent egybevetve, ha reálisan nézzük, akkor megúsztuk kettővel, a játék képe és a helyzetek alapján, ha egy ötössel jövünk le, egy szavunk sem lehetett volna. Egyetlen egy helyzetünk sem volt.
Király időközben megelőzte a válogatottsági sorrendben Grosics Gyulát. Előbb-utóbb beéri Fazekas Lászlót, és talán még Bozsik Józsefet is. Furcsa nyilatkozatot adott ezzel kapcsolatban, mondván, őt nem nagyon érdeklik a rekordok, az a lényeg, hogy egészség legyen. Ez igaz, az a legfontosabb. Ami engem illet, kicsit szomorú, ahogy dőlnek ezeknek az igazán nagy játékosoknak a rekordjai, olyanok döntik meg, akik nem tettek annyit a magyar futballhoz, mint például Grosicsék. De mostanában rengeteg a meccs, nem meglepő, ha új rekordok születnek. Király kiváló kapus, de hosszú pályafutása alatt sosem sikerült igazán a válogatottban csapata fölé nőni. Voltak jó meccsei, de folyamatosan nem volt képes kiemelkedőt hozni. Nagyokat védett, és súlyos lepkéket fogott, klubszereplése sokkal jobb, mint válogatottbeli teljesítménye.
Korszerűtlen válogatott
Hanem az a transzparens. Hogy pontosan mit is köszönünk, az szívfájdító. Az egész idei évet? Az egy jó meccsünkkel, meg hogy Dzsudzsák kétszer meghúzta a balszélt? Nekünk már nagyon kevés is elég. Győzelemként ünnepeljük, hogy megmaradt jövőre az esély. Már, nyilván a matematikai esély, más nem. És hát a játék! Igaza van Élő Gábornak, aki jegyzetében azt írja, Egervári Sándor nagyszerű szövetségi kapitány – lenne, ha a futball olyan szisztémára épülne, mint a Lego-játékok: egy doboz – egy variáció, ha pontosan követed a mellékelt sablon építési útmutatásait, nem hibázhatsz. Igaz. Egervári részleges sikereket ért el azokkal a játékosokkal, akik most már huzamosabb ideje együtt játszanak. De az a struktúra, amit kitalált nekik, most már csak egy abroncs. Nem építeni lehet rá, hanem megbénít. Taktikailag igen szegényes a csapat, aminek valószínűsíthető oka, hogy többet nem is akar játszatni velük, valószínűleg nem is látja bennük a képességet, hogy tudnának mást is játszani. Már ha például csak szimplán letámadnak bennünket, akkora lesz középen a káosz, hogy annál már csak hátul nagyobb. Ilyenkor aztán bármi lehet, erre a nálunk gyengébb csapatok is könnyen rájönnek, többek között a norvégoktól is így kaptunk ki. Ellenszerünk ilyenkor a fölívelés, de ha nincs Torghelle, sosem lesz miénk a labda. Torghellében meg bármikor benne van egy kiállítás, erről már nem szokik le soha. A variációs lehetőségek hiánya egyszerűen korszerűtlenné teszi a csapatot, képtelen váltani.
"Modern futball"
Ami a korszerűséget illeti, érdekes véleménye van Ricardo Moniznak, a Fradi edzőjének is, aki az origo.hu-nak, többek között így nyilatkozik: „Azt kell mondanom, a modern futball beteg, hiszen a játékosok sokszor elfelejtik, hogy a közönségnek játszanak. Nem is értem, miért annyira öncélúak.” Tegyük fel, hogy a fordítás pontos, a szakvezető ezt mondta, de vajon mi a tartalma ennek a mondatnak?
Hát bizony, azt nem tudni. A játékosok elfelejtik, hogy a közönségnek játszanak – mondja a mester -, ezért öncélúak. Vagyis maguknak játszanak, gondolom, az öncél ezt jelentheti, de vajon mit művelnek, amikor öncélúak? Mitől öncélú egy futballista? Hogy nem adja tovább a labdát, hanem, mondjuk cselezni kezd? Ha állandóan magát mutogatja, teszi-veszi a labdát, és ezzel nem megy semmire a csapata?
Ha így van – mást nem is tudok elképzelni -, akkor ettől nem a modern futball beteg, hanem a futballista játéka beteges. Belecsavarodott saját magába, önzősködött, és öncélúan játszott. Hát talán le kell cserélni, és akkor egyszeriben meggyógyul a modern futball.
A Videoton edzője bezzeg nem bonyolódott ilyen futballfilozófiai magasságokba, ő az egyik angol tévécsatornán úgy nyilatkozott: szenzációs sikereket ért el a magyar futballal. A Videotonnal megnyerte a bajnokságot és a Ligakupát (ez utóbbi Angliában akkora siker, mint bajokságot nyerni). Azt csak mi tudjuk, hogy itt mekkora: az érdeklődés például olyan, hogy darabonként számolják a nézőket, a létszám többnyire kettőszáz alatt van. Az viszont tény, hogy az Európa Ligában jól teljesít a csapat. A portugál Oliveira úgy nyilatkozott, Sousa kiváló edző, egy nagy csapatban a helye. Nono.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
