Elképesztő futamok férfi 110 gáton, a magyarok kiestek
Rengeteg esés meleltt, Kiss Dániel és Baji Balázs is kiesett a 110 méteres gátfutás előfutamai után, ahol a 2004-es olimpiai bajnok, a kínai Liu Xiang is búcsúzott.
Az ötödik futam hatos pályáján szereplő Kiss Dánielnek hajszálon múlt a továbbjutás, ugyanis az utolsó helyen továbbjutott futó 13.57-es idővel ment tovább, míg Dániel 13.62-t tudott futni. A táv második felében egy kicsit megbillentette az egyik gát, így nem maradt esélye a jó eredményre.
A másik magyar gátfutó, Baji Balázs az utolsó, hatodik futamban szerepelt, közvetlenül a korábbi világcsúcstartó, olimpiai bajnok kínai Liu Xiang mellett. Az első gáton a kínai nem tudott átjutni, letarolta, ami Balázst is megzavarhatta, így nem tudott egyéni legjobbjához közel futni, ami esélyt adott volna neki a továbbjutásra. Végül 13.76-al futamában az ötödik helyen végzett. Ebben a futamban négy futó sem láthatta meg a célvonalat.
Összesítésben Dániel a 25., míg Balázs a 35. helyen végzett. Végül öt futó nem tudta befejezni az előfutamokat, hármat pedig kizártak.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.