Négy évvel ezelőtt, Usain Bolt híres olimpiai futása után megfogadtam, hogy nem nézek meg több százméteres futóversenyt, mert ez már nem emberből való. Aztán persze másként alakult. (Szerintem úgy lehetett, hogy egyszer valahol ment a tévé, én meg véletlenül odanéztem és éppen száz métert futottak, oda is lett a fogadalom.)
Most is megnéztem, mert tényleg vonzza a tekintetet ez a hórihorgas jamaicai, méghozzá teljesen megmagyarázhatatlanul, mert azon kívül, hogy ő a világ leggyorsabb (nyilván cyborg) futója, nincs benne semmi különös. Nem mondhatni rá, hogy előkelő lenne („mint egy brit naszád” – mindig elcsodálkozom rajta, mennyire értette Szenes Iván a magyar nép lelkét), verseny előtt és után idétlen mozdulatokat tesz a kamera vagy a közönség felé; sört iszik és Chicken McNuggetst eszik; lapos igazságokat mond önmagáról az elé tartott mikrofonokba; gerincferdülését egyre gyakrabban kell kezelni. Egyik cselekedet vagy esemény sem annyira különleges (szinte bármelyikünkkel megtörténhetne), mégis az egész világ a lába előtt hever. Miatta rendelnek kétmillió jegyet az olimpia egyetlen eseményére. Ha valahol megjelenik, csődület támad. Szülőfaluját havonta látogatják az újságírócsoportok, hogy megnézzék, merre futott egykor a kis Usain. A falut egyébként úgy hívják, hogy Sherwood Content, és ez kicsit arra emlékeztet, ahogy a Galaxis útikalauz stopposoknak földönkívüli hőse bolygónkra érkezve álcázásként felveszi a Ford Prefect nevet.
Usain Boltról bármikor kiderülhetne, hogy földönkívüli, és talán kevesen lepődnének meg, ha az egyik verseny után Az ötödik elem vagy a Men in Black egyik szörnyetege bújna ki belőle. Bolt legnagyobb ellenfelét, a világbajnok Yohan Blake-et, aki a jamaicai válogatón legyőzte a legyőzhetetlent, tényleg Szörnyetegnek (Beast) becézik, saját bevallása szerint azért, mert sohasem pihen, még karácsonykor is edz. Blake egyáltalán nem tűnik vadállatinak, most is békésen és barátságosan futott be a második helyen, egy olyan versenyen, amely persze már az elődöntők során eldőlt; Bolt ott hatvannál kiengedett, jelezve, hogy nem érdemes vele szembeszállni. Nem is volt igazán jó a döntő, mert látszott, hogy jönni fog majd, mint ahogy mutatta a rajtnál az ujjaival (lépegetve), és felgöngyöli a mezőnyt. Usain Boltra persze akárhány szót lehet vesztegetni, közelebb nem kerülünk hozzá; ő maga valószínűleg nem több, mint egy megmagyarázhatatlan jelenség, amelyet muszáj nézni. Olyan, mint a katasztrófafilmeken, amikor az emberek döbbenten és szótlanul bámulják a New York egén feltűnő hatalmas marslakó-űrhajókat. Vagy olyan, mint amikor a Discovery Channelen keresztülkapcsolva egy pillanatra megtorpanunk, hogy lássuk az antilopot üldöző gepárdot. Lehet ember, vadállat, gép – mindenképpen félelmetes.
Utóirat. A 3000 akadályt tízéves lányommal együtt néztem, azt kérdezte, mivégre ez a sok gát meg a vizesárok. Azért, mert az egész olyan, mint a vadászat, erdőn át, vízen át – mondtam bölcsen. Nem lehet, hogy inkább a vadállatok elől menekülnek? – kérdezte az okos lányom, és valószínűleg igaza van.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
