A korábban a női kajakosokat világraszóló győzelmekig vezető edzőnő életében először férfiakat készít fel az olimpiára. A férfi kajak négyes meglepetésre készül, de Fábiánné Rozsnyói Katalinnak először kell szembenéznie azzal, hogy férje és állandó segítőtársa súlyos beteg. Vitray Tamás riportja.
Elém jött az „Evezős Csárdá”-ig, máskülönben máig is ott bolyonganék a szolnoki Alcsi szigeten. Más, ha a víz felől és kajakkal jöttem volna, hisz a versenypálya rajthelyétől alig pár méterre fekszik a takaros kis ház.. Nem szimbolikus, hanem nagyon is valóságos ennek a jelentése, hiszen „Kati néni” (bízvást kishúgom lehetne, de ha egyszer mindenki így hívja…) csakugyan állandó készenlétben, mindig rajtra készen él ott a pálya mellett. Persze, csak ha edzést kell vezetni, mert versenyeken még emberfia nem látta a stégen, amint győztesen partra evező versenyzőit ölelgette volna. Igaz, biciklin sem tekert a pálya mellett versenyek közben, hogy a partról küldjön buzdító jajkiáltásokat versenyzőihez.
- A verseny a sportolóé, ott már nincs szüksége pátyolgatásra, a munka elvégezve, az edző már nem segíthet! Amint a siker dicsősége is az övék. Az én dolgom a felkészítés, a versenyen már nem szükséges virítani.
Egy unoka, és öt kutya a házi létszám. A gazda, Öcsi, Fábián László, a magyar kajak-kenu sport első olimpiai bajnoka (párjával, néhai Urányi Jánossal, 1956-ban Melbourne-ben) nincs itthon. Hetedik hónapja beteg.
- Szilveszter napján történt. Öcsi éppen visszajött a boltból, én kint rakosgattam, amikor a kis befogadott kutyánk jött nyüszítve, mint aki valami fontosat akar közölni. Azt hittem, a többihez akar kimenni, de hiába nyitogattam az ajtót, inkább befelé hívott. Öcsi ott feküdt a konyhában, az ajtó mellett. Magánál volt, beszélt, de alig érthetően. Mentők, kórház, rémült várakozás és a diagnózis: sztrók, féloldali bénulás. Hosszú-hosszú harc az életért, aztán a rehabilitáció és a nagyon lassú, de végre mutatkozó javulás. Most már itt van a szolnoki kórházban és reménykedhetünk, hál’Istennek…
Naponta fel Budapestre a kórházba, később Budakeszire, a rehabilitációs intézetbe. Aztán hazahozták és meg kellett tanulnia mozgatni, később a kocsiba betenni, és ki tudja mi mindent még… Mindeközben a napi edzések, lényegében először életében férfi kajakosokkal! Közben edzőtábor Sevillában, amelynek utolsó hetében már nem bírta tovább, hazajött, és Schmidt Gábor, a korábbi főtitkár helyettesítette az edzéseken.
- Úgy kezdődött, hogy az MTK-s fiúknak nem volt edzője. A régi elment, az új pedig, akivel megegyeztek, hirtelen lemondott, mielőtt hozzáfogott volna a munkához. A gyerekek meg nem tudtak mihez kezdeni. Előbb csak odakéredzkedtek, aztán végül úgy gondoltam nem hagyom kallódni őket. Csak hát, hiába a férfi az erősebbik nem, állítólag, a munka, amihez szoktak, annyi sem volt, mint amennyit a lányoknak vezényeltem. Két tehetséges fiú, Tóth Dávid és Kulifai Tamás összeült, hogy kvótát szerez az olimpiára 1000 párosban. Szó sem lehet róla, mondtam, ha egyszer annyit dolgoztatok, amennyit a lányokkal szoktam, akkor ha mindent beleadtok, akkor is csak „lányos” távon próbálkozhattok: páros 500 méter! Remek két fiú, mindent kibírtak, pedig kaptak tőlem eleget. És mi lett a vége: világbajnokok lettek Szegeden tavaly. Hogy nem olimpiai szám? Hát aztán, jövőre már bennetek lesz az 1000 méter mondtam, akkor meg lesz hozzá kvótátok is!
Meg is lett. Az olimpiára készülő férfi kajaknégyesben ott ül a két fiú. No azért korántsem ment simán. Storcz Botond kapitány válogatási elve szerint, a válogatók legjobb két párosából alakul a „kapitányi 4-es”, amelyik azt legyőzi, az megy Londonba. Ha nem akad legyőzőjük, maradnak ők. És lőn… Voltak ugyan utóhangok, de mikor nem voltak kajak-kenuban utóhangok?! Tóth, Kulifai, Paumann és… Kammerer Zoltán a 34 éves, háromszoros olimpiai bajnok! Aki a győzelemben társ, az életben jóbarát Kucsera Gábortól vált meg, hogy „Kati néni”-nél kopogtasson.
-Tudja, soha életemben nem szóltam más versenyző munkájába, de figyelni, mindig figyeltem. Láttam, ha egy versenyző munkája kevés, ha lazsálgat, hallottam, ha panaszkodtak és ki-ki bújtak egy-egy futás, vagy bodizás alól, vagy két pályamenés között hosszabb szüneteket tartottak. Sajnos, az edző könnyen áldozatul esik egzisztenciája kényszerének, nem akar szembekerülni versenyzőjével, nehogy az fogja magát és otthagyja. Néha elvei ellenére is enged... No én soha, de soha! Nem azt mondom, hogy nem engedtem, ha úgy éreztem, kicsit sok már. Vagy engedtem, hogy másnap behozzam, amit előtte kihagytam. Szóval, azt láttam, hogy "Kamera" (Kammerer Zoltán örökös beceneve) ha kell, egymagában is elmegy futni, baromi tisztességesen dolgozik. Másrészt terveim szerint akartam is egy nem „emtékást” a négyesbe, nehogy kitalálja valamelyik jó kolléga, hogy klubnégyest gyártok az olimpiára. Zoli végül megkeresett, de azt is elárulom, nemcsak ő, más is! Őt választottam, és mennyire igazam volt. Nincs olyan kemény munkafolyamat, nincs olyan kimerítő edzés, hogy maximális erőkifejtés mellett meg ne csinálja. Hang, zokszó nélkül!
Rokonszenvező és szkeptikus kíváncsiság egyaránt kísérte a munkát, és a legutóbbi nemzetközi regattán az a harmadik helyezés egyeseknek némi kaján örömet is szerzett. Akadt is új kihívó, csakhogy elkésett. Storcz Botond következetes maradt. De akadt új hír is: Kamera, a világ egyik legjobb vezérevezőse, a második beülőbe került!
- Hosszan töprengtem, hogyan mondjam meg ennek a nagy sportembernek, és halálosan izgultam, hogyan fogadja majd. Végül elmondtam neki, hogy nem tudok nála jobb sztrókot elképzelni, de az a bajom vele, hogy az utóbbi két év versenyein rendre megverték őket. El lehet felejteni a győzelem receptjét és meg lehet szokni a vereséget… És tudja mi történt? Szó nélkül tudomásul vette, beült az új helyére és dolgozott tovább. Nem tudom értette-e, és igazat adott-e nekem, de dolgozott. Tán még jobban, mint addig. Tóth Dávid pedig jól sztrókolt. Csakhogy néztem, néztem őket az edzéseken, minden feladatot jól elvégeztek, szépen eveztek, de valami, valahogyan nem stimmelt. Nem tudom másként mondani: nem volt harmonikus ez a négyes. Nem is annyira az evezésük, mint inkább a látványuk. Dávid valamivel rövidebbeket húzott, Kamera ehhez alkalmazkodott, de ez már egy kicsit kényszeres volt. Most aztán nagy ellenféllel álltam szemben a döntés előtt: önmagamat kellett legyőznöm. Megcseréltem a két fiút, Kamera Zoli ült előre! Próbáljuk ki, mondtam, hogy megy a hajó így. Mindkét változatban mentek egy pályát és Zolival elől, vagy két másodperccel jobbak voltak. Az is kiderült, hogy Kulifai is jobban evez, ha a párosban megszokott partner ül előtte. A vezérevezős az agy, amelyik diktál, neki nem szabad elfáradnia, mert akkor a hajó lassul. Nem ő húzza a többit, hanem a mögötte ülők alkotják a motort, adják az erőt, tolják a hajót. Kamera lett a sztrók!
Nem sokan tudják, hogy ez az apró asszony, Mexikóban, azon a nevezetes Xochimilco nevű tavon, 1968-ban, szinte a végkimerülésig kihajtva magát, úgy nyert olimpiai ezüstérmet Pfeffer Annával párosban - legyőzve a verhetetlennek tartott Penajeva-Szeregyina párost, és alig elmaradva a német Esser-Zimmerman hajótól – hogy mindkét lába teljes hosszában begörcsölt. Úgy szedték ki a hajóból, és még az olimpiai faluba visszaérve sem tudott lábra állni, a vívó lányok vitték ölben a szobájába. Rozsnyói „Kati néni” pontosan tudja, és ha kell, könyörületet nem ismerve meg is tanítja, mit jelent a „mindent bele!”
- Egy kicsit magamon sajátítottam el az edzői mesterséget. Figyeltem másokat is, mit és hogyan dolgoznak, de a legtöbbet Öcsitől tanultam. Hihetetlen jó szeme volt. Mindent észrevett, a legkisebb hibát is. Közben rengeteget vitatkoztunk, olykor elég hevesen. Néha megfogadta, amit mondtam. Igen, a legtöbbet tőle tanultam. És nagyon hiányzik… Mindenhogyan.
Mi tenné boldoggá Londonban?
- Nem akartam Londonba elmenni. Már Athénba és Pekingbe sem akartam. De mindig hagytam magam rábeszélni. Hétfőn utazom, csütörtökön jövök haza! Erre a négy napra vállaltam. Tudom, hogy a fiúk maradéktalanul megteszik, amire képesek. Talán még többet is annál. Ennyi elég. Boldog pedig akkor lennék, ha itthon, a reptéren, Öcsi várna. Mit gondol, ugye ennél most már csak jobb jöhet?
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
