Kitölti mandátumát és 2015-ig az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke marad Michel Platini, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint három éven belül leváltaná Joseph Blattert, a nemzetközi szövetség (FIFA) vezetőjét.
A francia sportvezető a The Telegraph pénteki számában azt mondta, tavalyi újraválasztásakor négy évre kapott megbízást, s semmiképpen sem akar előbb távozni az UEFA éléről.
"Nem tudom, mit fogok tenni a következő években, de tisztázni szeretném, hogy a FIFA-t és annak elnökét a továbbiakban is meg fogom védeni - fogalmazott az 56 éves Platini. - Blatter azt mondta, 2015-ben visszavonul, én pedig szeretném segíteni abban, hogy megfelelő módon fejezhesse be elnöki pályafutását."
A nemzetközi szövetséget tavaly többször korrupcióval vádolták meg, így a szervezet történetének legnagyobb válsága épp a 75 éves Blatter vezetése alatt következett be.
"Néha azonos véleményen vagyunk, néha nem - mondta Platini. - De hangsúlyozom, azért dolgozom együtt vele régóta, mert becsületesnek tartom. Lehet, hogy a FIFA tagjai között vannak korrupt emberek, de Blatter tisztességes. Elképzelhető, hogy némelyeknek nem tetszik az, ahogyan a döntéseit meghozza, azonban ettől függetlenül biztosan állíthatom, hogy becsületes."
A nemzetközi szövetség svájci vezetője a múlt héten a France Football magazinnak azt nyilatkozta, Platini jó FIFA-elnök lenne. "Készen áll a feladatra, ha ő is úgy akarja. Egyelőre azt mondja, még nem tudja, de tudom, legbelül akarja ezt a pozíciót" - fogalmazott Blatter.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.