A magyar férfi vízilabda-válogatott a legutóbbi három olimpián aranyérmet szerzett, a nyári játékok történetében pedig már kilenc alkalommal végzett az élen. Egy ilyen, sikerekben gazdag múlt mennyire határozza meg a jövőt? Mi motiválja azokat a fiatalokat, akik karnyújtásnyira kerültek ettől a csapattól?
Kemény Dénes szövetségi kapitány Sydney, Athén és Peking után negyedik olimpiájára készül, és ezúttal talán még nagyobb szerepet kap a magyar vízilabda-válogatotton belüli fiatalítás, mint eddig. Az U20-as nemzeti csapat tagjai, a fiatal generáció pedig komoly állomáshoz érkezett, hiszen lassan dönteniük kell, hogy a sportot választják-e.
„Éppen a nyári U20-as világbajnokságon beszélgettünk pár csapattársammal, és még ha nem is egyszerű, sokunkat továbbra is erősen motivál, hogy bekerüljünk a nagyválogatottba és kijussunk az olimpiára – mondta a hvg.hu-nak Meixner Marcell, a BVSC és a korosztályos válogatott kapusa, aki 2008-ban az év utánpótlás-játékosa volt. – A magyar vízilabdázók külföldön is megkapják a tiszteletet, ezért például az is ösztönző, hogy külföldön próbáljuk ki magunkat.”
Mindehhez azonban előbb itthon kell bizonyítani, ha nem is a nemzeti csapatban, hanem a bajnokságban. „Én elsősorban a klubomban, a Vasas felnőtt csapatában szeretnék minél többet játszani, majd oszlopos tag lenni, s így a válogatottnál is megnőnek az esélyeim – véli a húszéves Fülöp Bence. – Persze célom, hogy már a londoni felnőtt keretbe is bekerüljek, de ez nem nagyképűség, hanem vágy, amely még jobban motivál. Ezért minden edzést úgy hajtok végig, mintha válogatott tréning lenne.”
Korlátozott lehetőségek
Tény azonban, hogy itthon kevés a lehetőség. Egy fiatalnak hosszú éveket kell edzenie ahhoz, hogy számításba vegyék a nagyválogatottnál, garancia azonban így sincs. Mi van, ha annyi kemény év után mégsem jön össze a hőn áhított cél? Ebben az életkorban már komoly motiváló erő a pénz is, és bár itthon is vannak olyanok, akik jókor voltak jó helyen, és megfizetik áldozatvállalásukat, mégsem ez a jellemző.
Létezik azonban számukra a tanuláshoz kötött Életút Program, és az élsportolóknak nagyobb anyagi biztonságot nyújtó Gerevich Ösztöndíj, mely a felnőtt korosztályon kívül az első utánpótlásvonalat is támogatja. Ez jelenleg 42 vízilabdást jelent az országban, akik akár havi többszázezer forintos fix juttatást is kaphatnak, de ez egyrészt eredményfüggő, és csapatsportról lévén szó, a szövetségi kapitány is beleszólhat.
A megítélt összeget a sportoló a döntés után fél évig mindenképpen megkapja, de általában a következő olimpiáig jár. Nem közvetlen támogatási formák persze most is léteznek, melyek célja a sportolók munkakörülményeinek javítása, utaztatása és versenyeztetése. Egyelőre azonban az is előfordul, hogy éppen a pénzhiány miatt maradnak el az eredmények, de a Magyar Olimpiai Bizottság erre is megoldást keres.
"Januártól, de a legkésőbb a londoni olimpia után szeretnénk létrehozni egy olyan ösztöndíj-rendszert, mely azokat a fiatal sportolókat támogatja, akik tehetségesek, de még nem értek el komoly eredményeket – mondta a hvg.hu-nak Molnár Zoltán, a MOB főtitkára. – Ez figyelembe veszi a szakemberek, edzők véleményét is, hiszen ők tudják, érzik, kibe lehet fektetni."
Vízilabda, külföld, sportösztöndíj
A sikersportág és a továbbtanulás mindig is kéz a kézben járt egymással, a magyar vízilabdások között rengeteg diplomás van. Azonban nemcsak a hazai főiskolák és egyetemek nyújthatnak perspektívát a mostani fiataloknak, hanem például az amerikai intézmények sportösztöndíjai. Itthon ugyanis anyagilag nehéz döntés elé kerülnek a felnőtté érő játékosok. A kisebb, félig amatőr OB I-es klubok szűkös anyagi helyzete miatt a versenyzők kevés pénzt kapnak.
Legtöbben egyetemen, főiskolán tanulnak mindenféle kedvezmény nélkül, ami önmagában is komoly megterhelés, és edzésen is keményen dolgozni kell, hiszen másképp nem lehet a válogatott közelébe kerülni. Ekkora terhelést már nem mindenki bír el, a puszta motivációs erő nem mindig elég. És akkor dönteni kell, hogy mi az első, a sport vagy a tanulás. És, ha nem látják az előrelépés biztos esélyét a sportban, akkor a tanulásra helyezik a hangsúlyt.
Ösztönző lehet viszont egy külföldi bajnokságban – olasz, francia, spanyol – játszani, ahol lényegesen jobban fizetik a játékosokat. Sőt, nem is kell feltétlenül a válogatottba kerülni ahhoz, hogy ezekben az országokban szerződést kapjanak valamely klubtól, hiszen a nemzeti csapaton kívül is sok jó magyar játékos van. Azonban ez sem végleges megoldás, hiszen az átlag vízipólósnak nagyjából 35 éves koráig tart a profi pályafutása.
Motiváló lehet az amerikai sportösztöndíj is, bár ennek megszerzése nem egyszerű. A tehetség nem elég, mert a jelentkezés egyrészt komoly nyelvi próbákat, vizsgákat állít a fiatal sportolók elé, másrészt mivel a tengerentúli tanulás rendkívül drága – az itthoni viszonyokat tekintve pláne –, az érintett intézménytől ezért teljes támogatást kell kérni. Egy amerikai diploma azonban nemzetközi szintet sokat ér.
A döntés nem könnyű, de Székely Bulcsú utánpótlás-kapitány szavaival élve „egy válogatott játékos mindenhol helytáll, egy poszton pedig kiemelkedően jó.”
Vincze Szabolcs
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.
