A 2007-es Forma-1-es szezonban Fernando Alonso és Lewis Hamilton csapattársak voltak a McLaren-Mercedesnél. kapcsolatuk viharos volt, de a brit most bevallotta: sokat tanult a kétszeres világbajnoktól.
A 2007-es évben Fernando Alonso világbajnokként a Renault-tól a McLaren-Mercedeshez szerződött, csapattársául pedig egy újoncot kapott, Lewis Hamiltont. Mindenki úgy gondolta, hogy egyértelmű a leosztás, és Alonso fog irányítani.
Hamilton azonban már első idényében túl ügyesnek bizonyult, így nem is volt hajlandó betölteni a második pilóta szerepét, ez pedig komoly konfliktushoz vezetett a két versenyző között. Ezzel pedig a csapat sem járt jól, mert a szezon utolsó futamán a rivalizálás az egyéni világbajnoki címbe került.
Alonso és Hamilton az év második felében már beszélő viszonyban sem volt egymással, de Hamilton most, négy évvel később bevallotta, sokat tanult csapattársától a 2007-es szezonban. "Alonso elképesztően gyors pilóta, aki rendkívüli tehetséggel és hihetetlen sebességgel vezet - mondta Hamilton az AS-nek. - Mindig biztos lehetsz abban, hogy a legjobbat hozza ki magából. Pilótaként sokat tanultam tőle, neki köszönhetem, hogy akkor annyit fejlődött a vezetésem."
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szívesen összehozná megint a Hamilton - Alonso pilótakettőst, de a brit kitart a McLaren mellett. "Jelenleg nincsenek ilyen irányú konkrét terveim, sőt, igazából szándékom se - fogalmazott Hamilton a csapatváltásról. - Folyamatosan egy fantasztikus csapat összehozásáról beszélünk, és sosem lehet tudni, mit hoz a jövő."
A 2011-es Forma-1-es szezon állását megtekintheti ide kattintva!
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.