Bernie Ecclestone szerint a brazil Interlagos a Forma-1-es sorozat jelenlegi legrosszabb pályája.
A Forma-1 gazdasági igazgatója ugyan erősen fogalmazott a Brazil Nagydíj jelenlegi helyszínével kapcsolatban, de rögtön hozzátette: szerinte orvosolható a probléma. Mivel az ország 2014-ben és 2016-ban is az év legnagyobb sporteseményének add otthont, az így támadt építkezési láz az F1-es sorozatot is érintheti.
„Brazília rendezi a következő labdarúgó-világbajnokságot és az olimpiát is, így megoldható lenne a helyzet – mondta a 79 éves üzletember. – Réges rég, még 1972-ben hittem Brazíliában, ezért hoztam ide a Forma-1-et, de a csapatok szerint mára ez a világbajnokság legrosszabb versenypályája. A jövő érdekében alapvető dolgokat kell fejleszteni.”
A Forma-1-nek (azaz Ecclestone-nak) 2015-ig van szerződése Interlagosszal, mely idén a szezon utolsó előtti versenyének ad otthont.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.