Sebastian Vettel, a Red Bull versenyzője megszerezte idei első győzelmét a várakozásokkal ellentétben esőmentes Maláj Nagydíjon, ahol az energiaitalos egylet örömét a 2. helyen végző Mark Webber tette teljessé.
Ami nem sikerült az idény első két futamán a pole pozícióból rajtolva, azt Sebastian Vettel a Maláj Nagydíj a 3. helyről indulva érte el: a Red Bull versenyzője az előrejelzésekkel ellentétben esőmentes sepangi futamon begyűjtötte idei első győzelmét. Az energiaitalos egylet örömét Mark Webber tette teljessé a 2. hely megszerzésével, míg a 3. pozícióban befutó Nico Rosberg a Mercedes GP fennállásának első dobogós helyezését szállította, ráadásul épp a csapatot főszponzorként támogató Petronas hazai versenyén.
A pályafutása 6. diadalát arató Vettel fenomenális rajttal került az élre, s ez kulcsmozzanatnak bizonyult: a piros lámpák kialvása után a német azonnal elment Rosberg mellett, majd az első kanyarnál a belső ívre húzódva a pole pozícióból rajtoló Webbert is maga mögé utasította. Az ausztrál utolsó sanszát a boxkiállásoknál bukta el: a 24. körben letudott kerékcseréjekor a jobb első keréknél használt légkulcs hibája miatt a szerviz elhúzódott, így csak a cserét egy körrel korábban letudó márkatárs mögé térhetett vissza.
A két Red Bull a folytatásban gond nélkül vágtázott a csapat történetének ötödik kettős győzelme felé, Rosberg nem veszélyeztette az energiaitalosokat. Csapattársa, Michael Schumacher nem jutott el a célig, a hétszeres világbajnok Ezüstnyilán meglazult a bal hátsó kerék, így a 9. körben feladni kényszerült a futamot.
A dobogósok mögött tisztes távolban a nem túl erős Renault-val újfent kitűnő teljesítményt nyújtó Robert Kubica ért célba, akihez az 5. helyen befutó Adrian Sutil nem tudott olyan közel kerülni, hogy támadást indítson. A Force India menőjének a védekezésre is nagy figyelmet kellett fordítania, köszönhetően Lewis Hamiltonnak: a McLaren versenyzőjét a 6. helyen intették le, de így is a 20. pozícióból induló britnek sikerült a legjobban a felzárkózás az esős kvalifikációt eltaktikázó, emiatt a futamot a hátsó régióból megkezdő nagyobb nevek közül.
Felipe Massa végzett a 7. helyen a Ferrarival, a 21. helyről rajtoló dél-amerikai 10 körrel a leintés előtt utasította maga mögé Jenson Buttont. A McLaren vb-címvédője - akárcsak ausztráliai diadalakor - ismét megpróbált ravasz gumistratégiát alkalmazni: a 17. helyről induló sofőr már a 10. körben letudta a kerékcserét, de húzását ezúttal nem koronázta átütő siker, így a 8. pozícióval kellett beérnie.
Button aligha elégedetlen, ugyanis a technika ördöge megszabadította Fernando Alonso Ferrarijának szorításából. A 18. helyről startoló, s boxkiállását egészen a 37. körig kitoló spanyol annak ellenére is kőkemény ostrom alatt tartotta a britet, hogy a futam kezdetétől fogva rakoncátlankodott a váltója. A visszakapcsolásokkal bajlódó hispán két körrel a leintés előtt szánta el magát a végső manőverre, el is ment Button mellett, de a maranellói versenygép kilehelte lelkét: az F10-esből előtörő kék füsttel együtt a 13. helyre rangsorolt Alonso vb-listavezetői pozíciója is elszállt.
A kétszeres világelső kálváriájából Jaime Alguersuari, a Toro Rosso ifjú titánja profitált: a 20 esztendejével a mezőny legfiatalabb tagjának számító spanyol karrierje eddigi legjobb versenyét futotta, aminek a 9. helyezés lett a jutalma. A faenzai csapat hispán reménysége első ízben végzett pontot érő helyen, mint ahogyan a pontszerző zóna utolsó helyére beférkőző Williams-újonc, Nico Hülkenberg is. A két ifjú titán a 31. körben cserélt helyet egymással, amikor Alguersuari kitartó csatározás után elment Hülkenberg mellett.
Rubens Barrichello a másik Williams túlmelegedő kuplugja miatt nem tudta kihasználni az ígéretes 7. rajthelyet és a 12. pozícióban intették le, Sebastien Buemi Toro Rossója mögött. A hátsó traktusban szokás szerint az újoncok mérkőztek egymással, különviadalukat ezúttal a Virgin nyerte a 14. helyen leintett Lucas di Grassi révén. A brazilt a két Hispania, Karun Chandok és Bruno Senna, valamint a hidraulikai okok miatt a végére lelassuló Lotus-szal Jarno Trulli követte.
A maláj pénzből feltámasztott legendás nevű csapat másik versenyzőjét, Heikki Kovalainent hasonló hiba kényszerítette kiállásra a 46. körben, miután a 12. fordulóban egyszer koccant Di Grassival is. Timo Glock, a Virgin versenyzője a 3. körben búcsúzott, miután a Trulli megelőzésére tett kísérlete koccanással és kipördüléssel végződött.
A kiesők közül Pedro de la Rosa el sem kezdte a futamot, miután a Saubert hajtó Ferrari V8-as a garázsból a rajtrácsra menet bemondta az unalmast. Csapattársát, Kamui Kobayashit a 9. körben szintén motorhiba kényszerítette a pálya szélére. Műszaki okok miatt esett ki Vitantonio Liuzzi és Vitalij Petrov is: a Force India olasz versenyzője a 12. körben, a Renault orosz újonca a 32. fordulóban búcsúzott.
A sepangi végeredménynek köszönhetően Massa állt a tabella élére, aki három forduló után 39 egységgel vezet, 2 ponttal megelőzve Alonsót és a diadalával felzárkózó Vettelt. A konstruktőrök versengésében 76 pontjával a Ferrari áll az élen, megelőzve a 66 pontos McLarent és a 61 egységet jegyző Red Bullt. A küzdelem két hét múlva Sanghajban, a Kínai Nagydíjjal folytatódik.
FORMA-1 2010-ES SZEZON, MALAJZIAI NAGYDÍJ, SZEPANG, 56 KÖR |
A FUTAM VÉGEREDMÉNYE: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing) 1:33:48.412 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull Racing) + 4.849 mp 3. Nico Rosberg (nlmet, Mercedes GP) + 13.504 mp 4. Robert Kubica (lengyel, Renault) + 18.589 mp 5. Adrian Sutil (német, Forde India) + 21.059 mp 6. Lewis Hamilton (brit, McLaren) + 23.471 mp 7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) + 27.068 mp 8. Jenson Button (brit, McLaren) + 37.918 mp 9. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) + 1:10.602 10. Nico Hülkenberg (német, Williams) + 1:13.399 11. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) + 1:18.938 12. Rubens Barrichello (brazil, Williams) + 1 kör 13. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), műszaki hiba az 54. körben 14. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) + 3 kör 15. Karun Chandhok (indiai, Hispania Racing Team) + 3 kör 16. Bruno Senna (brazil, Hispania Racing Team) + 4 kör 17. Jarno Trulli (olasz, Virgin) + 5 kör 18. Heikki Kovalainen (finn, Lotus), kiesett a 46. körben |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.