2009. november. 03. 19:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 03. 19:11 Sport

Magyar vereség a Crvena zvezdától

A Hepp Ferenc-emléknap keretében rendezett barátságos mérkőzésen a magyar férfi kosárlabda-válogatott kedden sima vereséget szenvedett a szerb Crvena zvezdától a Sportmax Hegyvidék csarnokban.

Az első negyedben a legutóbb bajnoki és kupaezüstérmes vendégek voltak jobbak, akik a folytatásban már 37-24-re elhúztak, ám a hazai kedvencek - akik a nyáron kiharcolták az európai A csoportban maradást - főként Horváth Ákos és Körtélyesi Gergely révén egyenlítettek (40-40). Közben Berényi János jelenlegi és Bartha Ferenc korábbi MKOSZ-elnök köszöntötte az 1980-as olimpián negyedik női válogatott hat tagját és Killik László akkori szövetségi kapitányt. 
   
A nagyszünetben - amikor 46-49-et mutatott az eredményjelző - a békési Hepp Ferenc Általános Iskola tánccsoportja szórakoztatta a közönséget, majd a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Vaskuti István, a Fair Play Bizottság tagja tüntette ki posztumusz az 1980-ban elhunyt sportvezetőt, az elismerést ifj. Hepp Ferenc vette át. Ezt követően Berényi János emlékplakettet adományozott az MKOSZ jelenlévő korábbi elnökeinek, Prieszol Józsefnek, Várszegi Józsefnek és Bartha Ferencnek, továbbá Horváth Frigyes volt főtitkárnak, az emléknap főszervezőjének és ifj. Hepp Ferencnek, aki immár 30. éve a női válogatott csapatorvosa.
   
A ceremónia után ismét s játéké lett a főszerep, a közönség nagy bánatára ismét a zvezda vitte a prímet, amely Elmedin Kikanovic vezetésével 67-51-re meglépett. Ez valamelyest megfogta Mészáros Lajos szakmai igazgató alakulatát, amely 17 pontot hozott össze a harmadik játékrészben. A következő kisszünetben Bartha Ferenc köszöntötte az 1999-es - ugyancsak Mészáros Lajos által vezetett - válogatottat, amely utoljára kijutott az Eb-re.
   
A 63-77-ről induló zárónegyed már nem sok jót tartogatott a házigazdák számára, az egyik időkérés alatt Berényi János virágot adott át a néhány hete a szenior Világjátékokat megnyerő női kosárválogatott tagjainak. A barátságos mérkőzés végül a vártnál simább szerb diadallal fejeződött be. 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.