Az egykori aranylabdás egy üzbég futballcsapathoz készül
Üzbegisztánban akarja folytatni pályafutását Rivaldo, az AEK Athén csapatának korábbi brazil válogatott labdarúgója.
"Rivaldo az érdeklődő klub nevét nem árulta el, csak annyit mondott, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott" - mondta a görög klub szóvivője. "Csak akkor engedjük el, ha megfelelő helyettest találunk a pótlására."
A SportDay című görög sportnapilap úgy értesült, hogy a Bunyodkor Taskent együttese kétéves szerződés aláírásáért 10 millió eurót kínál a 36 éves játékosnak. Rivaldo 2002-ben világbajnoki címet nyert a brazil válogatottal, 1999-ben a nemzetközi szövetség (FIFA) szavazásán David Baclham és Andrij Sevcsenko előtt őt választották a világ legjobb játékosának, így ő emelhette magasba at Aranylabdát.
Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.