2016-ban akár a magyarok is Eb-résztvevők lehetnek
Még ebben az évben dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), hogy a 2016-os Eb mezőnye 16, 20 vagy 24 csapatos legyen.
Amint David Taylor, az UEFA főtitkára elmondta: a mostani kontinenstorna után mind az 53 tagország elnökével és főtitkárával konzultációt folytatnak az ügyben.
A jelenleg is érvényben lévő 16 csapatos torna 1996-ban debütált, korábban négy, illetve nyolc válogatott vett részt a kontinensbajnokságon. Amennyiben a létszámot 20-ra emelik, akkor négy ötcsapatos csoportot alakítanak ki, és az első két helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. Ha 24 válogatott vehet részt az Eb-n, akkor hat négyes csoport lesz. Az első és második helyezettek mellett a négy legjobb csoportharmadik kerül be a nyolcaddöntőbe.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.