Újra téma lesz Janics Natasa és Kati néni
A szövetségi kapitány szerint egy fontos időszak lezárult a vasárnap befejeződött milánói olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnoksággal, és mostantól a pekingi csapat kialakítására kell összpontosítani.
© hvg.hu |
„Az érmek és a kiharcolt kvóták számával is elégedett vagyok. Férfi kajakban ugyan nem sikerült gyarapítanunk a kvalifikációk mennyiségét, de emiatt nem vagyok csalódott, hiszen várható volt, hogy óriási lesz a csata az Eb-n, s a mi fiatal versenyzőinktől bravúrra lesz szükség a kvóták megszerzéséhez. Nem jött össze, mert jó néhány olyan ország, amelynek létfontosságú volt a kvóta – gondolok itt a dánokra vagy olaszokra –, nagyon rákészült az Eb-re” – fogalmazott Angyal Zoltán.
A magyar csapat az éremtáblázat élén végzett, de a szakember szerint ennek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani. „A nem olimpiai számokban azért hígabb volt a mezőny a szokottnál, a németek például a 200-as futamokat szinte teljesen ki is hagyták. Ezzel persze nem akarom kisebbíteni a mi versenyzőink érdemeit, sőt, szeretném kiemelni, hogy a fiatalok, akik közül többen életük első felnőtt világversenyén szerepeltek, megállták a helyüket. Ebből később majd lehet építkezni” – mondta a kapitány.
Az érmek közül két arany (női K-1 és K-2 500 m) és három ezüst (férfi K-1 1000 m, C-2 500 m és női K-4 500 m) született ötkarikás számban, Angyal ezzel a mérleggel is elégedett.
Athén kétszeres bajnoka, Janics Natasa nem vett részt az Európa-bajnokságon – bár az első válogatón győzött Kovács Katalinnal K-2 500 m-en, a kvótaszerzés lehetősége miatt a Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó szállt vízre Milánóban –, de a bő egy héttel ezelőtti elnökségi döntés alapján helye van a magyar válogatottban.
„Szerdán rendkívüli elnökségi ülésre kerül sor, amelyen Janics lesz a téma. Ha jól tudom, a testület szeretné kibékíteni a versenyzőt korábbi edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, az a cél, hogy a felek ismét együtt dolgozzanak. Meglátjuk, mi történik” – mondta erről Angyal Zoltán, aki meghívottként lesz jelen a megbeszélésen.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.