2007. augusztus. 11. 17:41 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 11. 17:45 Shake

Kajak-kenu vb: két arany, egy ezüst és három bronz

A magyar válogatott két arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság szombat délutáni döntőit, emellett mind a hat ötkarikás számban megszerezte a kvótát, összesen négy női és hét férfi kajakos, valamint három kenus indulási jogot szerzett Pekingre.

Az egyeseknél győzött, mégpedig parádés teljesítménnyel a kenus Vajda Attila és a kajakos Kovács Katalin, előbbi pályafutása első, utóbbi pedig 22. vb-címét szerezte. Benkő Zoltán (K-1) hatodikként zárt.

A párosoknál a címvédőként indult Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos duónak ezúttal meg kellett elégednie a bronzéremmel és ugyancsak harmadik lett a nők hasonló számában szerepelt Kozák Danuta, Szabó Gabriella újonc kettős. A tavaly Szegeden szintén győztes Kozmann György, Kolonics György kenus egységnek most nem jött ki a lépés, csupán a hatodik hely jutott neki.

A négyeseknél egy-egy ezüst- és bronzérem került a magyarok nyakába: a nagy rivális németek mögött másodikként ért célba a Paksy Tímea, Kovács, Fazekas Krisztina, Benedek Dalma összeállítású 500-as kvartett, a 1000-es kenucsapat - Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor - pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. A 2006-ban győztes Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta férfi kajaknégyes ezúttal mindössze negyedik lett.

A szombat délelőtti 200-as elő- és középfutamokat valamennyi magyar hajó sikerrel vette, így a legrövidebb táv fináléi során minden számban lesz magyar induló.
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.