Aranyszínű nyakkendőjét viselte Orbán Viktor a lánya esküvőjén, amelyet csak kiemelten fontos eseményeken vett fel eddig – írta a Bors.
Három éve tűnt fel először Orbán Viktor miniszterelnök aranyszínű nyakkendője, amit azóta csak kiemelten fontos eseményeken ölt magára, és éppen ezért viszonylag ritkán lehet látni rajta – írta a Bors.
Ezt a "misztikus" darabot viselte a kormányfő lánya, Ráhel esküvőjén is – tette hozzá a lap. Orbán két árnyalatot, egy világosabbat és egy sötétebbet hord, ezek közül a világosabbat viselte lánya esküvőjén.
A Bors most arról írt, hogy hogyan alakult azoknak a sorsa, akiknek a beiktatásán Orbán ilyen nyakkendőt viselt. Schmitt Pál 2010-es államfővé választásakor a kormányfő azt mondta, az Országgyűlés jó döntést hozott. Orbán akkor Schmittet a legsikeresebb magyar politikusnak nevezte pohárköszöntőjében, a köztársasági elnök viszont alig másfél év múlva, 2012. április 2-án önként távozott posztjáról diplomabotránya után – tette hozzá a lap.
Az aranyszínű nyakkendő másodszor 2010. október 15-én tűnt fel, amikor Orbán a budapesti Városházán járt és részt vett Tarlós István eskütételén. A főpolgármesterre a hivatalos álláspont szerint a következő ciklusban is számít a Fidesz – közölte a lap.
A nyakkendő az esküvőt megelőzően legutóbb júliusban, két napra jutott főszerephez. A kormányfő Horvátország uniós csatlakozásakor viselte Zágrábban, majd a margitszigeti szökőkutat is ebben avatta fel, de láthatta rajta a magyar Parlamentben Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár is találkozásuk alkalmával.