2012. június. 22. 18:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 22. 18:05 Plázs

Még mindig kevés a turista Görögországban

A pénteken ismertetett legfrissebb statisztikák szerint áprilisban 6,5 százalékkal kevesebben érkeztek a válság sújtotta országba, mint egy évvel korábban. A helyzet azonban javul, mivel márciusban még közel 13 százalék volt a tizenkét havi csökkenés.

Az idegenforgalmi bevételek is zsugorodtak, éves összevetésben 8,4 százalékkal áprilisban, és 11,2 százalékkal márciusban. A görög idegenforgalmi cégek szövetségének (SETE) elnöke egy korábbi Reuters interjúban arról beszélt, hogy az idén akár 15 százalékkal is csökkenhet az ágazat bevétele a belpolitikai válság hatására. 

A bevétel tavaly 10 százalékkal 10,5 milliárd euróra emelkedett, amikor 16,5 millió volt a beutazó külföldiek száma, 1,5 millióval meghaladva az egy évvel korábbit.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.