Napi tipp: így szabaduljunk meg öt kilótól
Fogyásnál a leglényegesebb, hogy ne siettessük a kilóktól való szabadulást. Igyekezzünk úgy beállítani, hogy hetente egy kilogrammtól szabaduljunk meg, ennél semmiképpen sem többtől. Boros Szilvia sportorvos tanácsai.
Ahhoz, hogy megszabaduljunk 5 kiló plusztól, szükségünk lesz másfél hónap várakozásra. De lássunk is munkához. Először is teremtsük meg a fogyókúra optimális körülményeit, ami annyit tesz, hogy kerüljük a stresszt. A stresszhelyzetek hatására ugyanis az éhségérzet megváltozik, ilyenkor pedig szinte lehetetlen fogyókúrázni.
Aztán törekedjünk a kiegyensúlyozott, napi ötszöri étkezésre, amelyben a kalóriabevitelt 500-zal célszerű csökkenteni. Egy 60 kilós, 30 éves nő energiaszükséglete átlagosan 2000 kcal, vagyis ha fogyókúrázni akar, akkor 1500 kcalt célszerű elfogyasztania. Emellett lényeges a változatosság és a megfelelő zsír-fehérje-szénhidrát bevitel is, a helyes aránya pedig: 15 százalék fehérje, 25-30 százalék zsír és 55-60 százalék szénhidrát. Mindez legegyszerűbben úgy érhető el, hogy a zöldségekre, gyümölcsökre helyezzük a hangsúlyt, emellett a húsfélék fogyasztását felére csökkentjük, több sovány tejterméket fogyasztunk, valamint kerüljük az olajban kisütött ételeket és a félkész termékeket, valamint a felvágottakat, cukorral készített édességeket.
Persze a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen. Alapvetően kétféle mozgásforma kombinációjából célszerű kialakítani az edzéstervet: az egyik a dinamikus, alacsony intenzitású, folyamatos mozgás, amely főleg az állóképességi sportokkal – úszással, kocogással, nordic walkinggal, kerékpározással – valósítható meg. Célszerű minden nap, de legalább heti öt alkalommal minimum 50 perc alacsony intenzitású mozgást végezni, mert ebben a tartományban nyeri szervezetünk a zsírokból az energiát. Emellett hetente két-három alkalommal végezhető dinamikus, erőfejlesztő mozgásprogram is, mint például az aerobik, alakformáló torna, fitnesztermi edzés, labdajátékok.
Korábbi tanácsainkat itt találja.