Dan Martin 28 éves. Május 8-án megkezdi föld körüli triatlonját, amelyben először Kanadából Franciaországba úszik, majd a francia Brestből a szibériai Uelenbe biciklizik, innen aztán egészen New Yorkig fut, ahol a tervek szerint véget ér majd 18 hónapos megmérettetése. Az „extrém atléta” Martinnak nem ez lesz az első ilyen kalandja, ez az új kihívás valójában azon a több mint 34 ezer kilométeres úton fogalmazódott meg benne, amelyet biciklivel tett meg Dél-Koreából az afrikai Fokvárosig.

Dan Martin nincs egyedül a terveivel, a nyugati országokban évről évre növekszik azoknak a száma, akik részt vesznek valamilyen rendkívüli megmérettetésen, és egyre több olyan verseny kerül megrendezésre, amely összefügg valamilyen extrém aktivitással vagy egy általános sportot fokoz a végletekig. Egyre több a maraton, triatlon, csatorna vagy óceán átúszás, földrészek közötti biciklizés, ahol az ember a végletekig hajthatja magát.

Sokaknak az ilyen versenyeken való részvétel az élete értelme, hiszen a fizikai fittség  és a kitartás a mai elhízott és lusta világban olyan jelenség lett, amely a sikert és a magabiztosságot reprezentálja, amely után mindenki vágyakozik, így a rátermettség bizonyítása szinte már sztárstátusszal ér fel.

Minden áron mozgás?

Flickr (Creative Commons)

Charlotte Huges 29 éves, magas beosztású banktisztviselő, aki már öt maratoni futáson vett részt, sportszerűen biciklizik, sziklamászást tanul, és nemrég azt a 30 napos Bikram jóga kihívást is végigcsinálta, amely napi 90 perces jóga órákból állt. Huges a jóga program végére már annyira kimerült fizikailag, hogy a környezete aggódni kezdett érte, de ha valamit elkezd, akkor azt nem hagyja abba, mert ha feladná bármelyik kihívását, komolyan neheztelne magára.

„Ha nem sportolok, akkor szürkének és gusztustalannak érzem magam" – mondja a The Timesnak – "Ez nem a fogyásról vagy a soványságról szól, inkább arról, hogy a legtöbb aktivitás a szabadban zajlik, így ha ez kimarad, akkor nem érzem magam frissen és felpezsdítve.” 

A Times angol napilap szerint ez valamilyen fokú mozgásfüggőség, amely a rendszeresen testmozgást végzők körülbelül 1%-át érinti. Amíg egy drogfüggőség hetek alatt kialakulhat, addig a rendszeres, testünket túlfeszítő edzéshez körülbelül két év alatt lehet hozzászokni. Dr. Jeremy Adams sportpszichológus szerint "a testmozgás-függő emberek úgy érzik, hogy mindennap sportolniuk kell, és egy-egy alkalom kihagyása is már idegességhez, hangulatingadozásokhoz és fejfájáshoz vezethet. Ilyenkor az alany úgy érzi, hogy kihagyta az edzést és így eltunyul. A testmozgás-függő emberek akkor is sportolnak, ha például megsérültek. Ez a jelenség leginkább az aerobikosokat, a futókat és a biciklistákat érinti.”

Flickr (Creative Commons) - aarmono

A doktor szerint a függőség oka a magas dopamin szint. A dopamin a jó érzésekért felelős neurotranszmitter, az elválasztását pedig a testmozgás segíti elő. Ha túl sokat mozgunk, akkor a szervezet megszokja a magas dopamin tartalmat így a testben lévő receptorok kevésbé érzékennyé válnak a hormon hatására. Ha abbahagyjuk a testmozgást, akkor a csökkent szint „elvonási tüneteket” okoz.

Ami a kihívások végrehajtása utáni boldogságot illeti, a dopamin lehet az ok kémiailag, de van ennek egy pszichológiai vonatkozása is. A Times szerint akik komoly felelősséggel járó vagy mentális tudást igényélő munkát végeznek, azok között mindennapos a maratoni futás. Ezek az emberek évről évre rámozdulnak valamelyik – már a maratoninál is komolyabb – versenyre, amelyekből egyre több kerül megrendezésre. Az egyik nagyon népszerű verseny a Maraton des Sables, a marokkói sivatagban minden évben megrendezett szuper-maraton, amely résztvevőinek szélsőséges időjárási feltételek mellett kell a több száz kilométert lefutnia. 

Dr. Rhonda Cohen az angol Middlesex Egyetem sportpszichológusa szerint ezeknek a versenyeknek a népszerűsége és a függőség abban rejlik, hogy „extrém megpróbáltatásokat felvállalni kiutat jelenthet a bezártságból és a mindennapok rutinjából. Van valami rendkívül izgalmas abban, ha egy nehéz és kiszámíthatatlan szituációt menedzselhetünk, vagy ha képesek vagyunk magunkat a saját magunk által elképzelt határokon túl segíteni.” Dr. Jill Owen, egy másik pszichológus hasonlóak gondolkodik. Szerinte az extrém sportok az erő tesztjei egy olyan világban, ahol már nem kell fizikailag élelemért és az életbemaradásért küzdeni, és a cikkünk elején idézett Dr. Adams is egyetért ebben. „Ma tényleg elég kevés lehetősége van az embereknek arra, hogy a képességeiket megmérettessék. Három generációval ezelőtt a munka jórészt fizikai volt és eszébe sem jutott az embereknek, hogy szabadidejüket testmozgással töltsék.” 

yayeveryday.com

Lényegében mindegy, hogy magához a testmozgáshoz vagy a kihívások teljesítése után jelentkező, a véghezvitellel járó boldogság érzéséhez szokunk hozzá, a pszichológusok figyelmeztetnek, hogy a túlzott testmozgásnak káros hatásai vannak a szervezet egészére nézve. A testre az izomzatra és a csontokra gyakorolt stresszhatáson kívül a túlzott mozgás az immunrendszer gyengülését is maga után vonja (ezért van a maratoni futók tömeges megbetegedése egy versenyen való részvétel után). A fokozott igénybevétel következtében a test a stresszhormont, (a kortizont) magasabb arányban választja ki, és ennek a hormonnak az állandó jelenléte problémákat okozhat a keringésben és az idegrendszer működésében is. Így tehát egyáltalán nem biztos, hogy akik sokat sportolnak, azok tovább élnek.  

Aki úgy gondolja, hogy mozgás vagy kihívás-függő a sportban, annak érdemes elolvasnia Dr. Peter Ax The Joy of Laziness: How to Slow Down and Live Longer, című könyvét, amelyben Dr Axt, lustaságra „megtért” ex-maratoni futó figyelmeztet minket arra,  hogy "maradjunk fittek, de ne mindent vagy semmit alapon.

Krisztina O'Brien