Extrém helyszínek: hol szülnek a nők?
Több ezer nő a szülészeten kívül hozza világra gyermekét; leginkább a képzett bábák és a kórházi férőhelyek hiánya miatt – számol be róla a Dailymail.
A 33 éves Linda Corbett egy autó hátsó ülésén szült, miután az egyik kórházból, ahonnan elküldték egy másikba tartott. Férje asszisztált kislányuk világrasegítében, miközben apósa több mint százzal hajtott, hogy mielőbb beérjenek a másik kórházba. „Ahogy beértünk a parkolóba, a baba megszületett” – mesélte a Daillymail-nek az újdonsült kismama. Az előzményekről elmondta, hogy az otthonához legközelebb eső Royal Sussex County Hospital-ba telefonált, azon nyomban, ahogy elkezdődtek a fájások. Ám közölték vele, hogy a szülészeten telt ház van, de kiküldenek hozzá egy szülésznőt, vagy keressen egy másik kórházat. Ötven perccel később már édesanya volt. Igaz, az eset szerencsés véget ért, de akár tragédiába is fordulhatott volna.
Kórházi szülés. Nem mindenkinek jár ki © Túry Gergely |
A túlzsúfolt szülészeti osztályok 553 esetben nem tudták fogadni a vajúdókat - ezt már az információs szabadságot hangoztató Freedom of Information állítja, 147 állami kórházból 117 érintett, melyeken szülészet is van. A brit nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS) által működtetett East Cheshire NHS Trust kórházban egy nő a liftben szült meg, amikor a baleseti és sürgősségi osztályról a szülészetre tartott, míg egy másik a folyosón hozta világra gyermekét. Mások szerint a nőknek a kórtermekben kellett szülniük, ahelyett, hogy ezt a szülészeten tették volna, azok ugyanis tele voltak.
Andrew Lansley, konzervatív egészségügyi szóvivő szerint a Munkáspárt 1997 óta 22 százalékkal, azaz 2340 ággyal csökkentette a szülészetek befogadóképességét. Ezzel szemben a születések száma megugrott, egyes területeken akár 20 százalékkal is. A szóvívő szerint „a kismamákat nem szabadna kitenni annak a traumának, hogy nem a megfelelő helyen adnak életet csecsemőiknek.” Mint mondja, ez nem csak komplikációkhoz vezethet, rendkívül aggasztó mind a kismama, mind a családja számára, ha megtagadják tőlük a szülőszobát; az anyák cserbenhagyását jelenti ez.
Az NHS jelenleg nagyjából 25 ezer szülészt foglalkoztat teljes munkaidőben, de a kormány ígéretet tett arra, hogy 3400 fővel növeli számukat. Mindazonáltal, a brit bábaképző (Royal College of Midwives) becslései szerint legalább további 5 ezer szakemberre lenne szükség, hogy olyan minőségű szolgáltatást biztosíthassanak, amire eleve vállalkozott. S azzal is számolni kell, hogy a szülésznők közel fele az elkövetkezendő években nyugdíjba megy.
Jon Skewes, a szülészképző igazgatója szerint „a szülőágyon kívüli szülések számának emelkedése vita tárgya; látni szeretnénk a részleteket a számok mögött, hogy tudjuk, mindez miért történik. Nincs kétség, hogy a szülészeti ellátás kiszélesedett, a szülésznők egyre keményebben dolgoznak, hogy a megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújthassák. Mindazonáltal, tudjuk, hogy a kormány egyre több pénzt szán erre az ellátásra; a legfontosabb".
Phil Hope miniszterhelyettes pedig azt hangsúlyozta "a születés olykor megjósolhatatlan, így nagyon nehéz megtervezni minden szülés pontos helyét és idejét". Felismerték, hogy az ország bizonyos területein megugrott a születésszám, ezért is tettek ígéretet arra, hogy három év alatt 330 millió fonttal növelik a szülészet finanszírozását. "Már most több szülésznőnk van, mint valaha, és már most elértük a szeptemberre kitűzött tervünket, hogy létszámukat újabb ezer fővel bővítjük"- tette hozzá.