Ha keresünk öt embert, aki alapvetően határozta meg az 1990 utáni magyar popkultúrát, akkor Palotai Zsolt biztosan köztük van.
Tegnap még Pro Cultura Urbis díjat kapott, de átvenni már nem tudta, egészségügyi problémákra panaszkodott, és nem érte meg a mai napot Palotai Zsolt, DJ Palotai. Tragikus hirtelenséggel, szokták mondani ilyenkor. 62 éves volt.
Szép ez a díj, persze, de valójában Kossuth-díj illette volna meg. Kiabálták ezt be évekig a DJ-szetjein félig-meddig vicceskedve, de valójában tök komolyan a partikra járók. Én pedig most azt mondom, semmi tréfa nincs abban – amúgy sem vagyunk vicces kedvünkben –, amikor azt mondjuk, korábban és még a most megkapott díjnál is nagyobb elismerés illette volna Palotai Zsoltot. Persze ebben a pillanatban ez a legkisebb probléma, de azért mégis. Palotait persze sosem a külső elismerés, a vállveregetés hajtotta előre, de akkor is.
Ugyanis, ha hideg fejjel és tárgyilagosan átgondolom, hogy ki volt mondjuk az az öt ember, aki a legnagyobb hatással volt 1990 óta a magyar popkultúrára, akkor akárhonnan is nézem, akárhogy is számolok, Palotai Zsolt ott van a top5-ben. Simán, csont nélkül, vita nélkül. És egyáltalán nem vagyok elfogult vele – nem egy közegben mozogtunk, több lépés távolságból figyeltem a munkásságát, először, mint többek közt a Tilos az Á-ba járó tízen-huszonéves, aztán mint nem elsősorban elektronikus zenéért, a partikultúráért rajongó újságíró, szerkesztő, rockzenész. De ahhoz nem is kellett semmilyen elfogultság, személyes indíttatás, hogy az ember lássa, milyen pályát futott be Palotai Zsolt, hogy milyen értéket teremtett minden egyes kulturális gesztusa, fellépése, Tilos Rádióban hallható műsora, maga a figurája, a személyisége, az attitűdje. Hogy mennyire megkerülhetetlen szereplő volt. Hogy mennyire? Nagyon.
A Közgáz Vizuális Brigád 2002-es filmje Palotai Zsoltról:
Nézem a Facebook-falamat, elárasztották a Palotai Zsoltra emlékező posztok. Palotai oldala is tele van üzenetekkel. És ez azért mégis csak jelent valamit. Elég sokféle ember emlékezik rá, középkorú értelmiségi, fiatal DJ, sok-sok egyszeri partira járó, színházi ember, budapestiek és Budapesten kívüliek. Palotai Zsolt országos intézmény volt. Az Öreg. A Fater. Egy teljes kulturális színtér bújt ki a köpönyegéből, a lemeztáskájából, a gurulós bőröndjéből. Nagyjából-egészében vele született meg Magyarországon a DJ figurája. Beavató figura volt, apafigura, utána következő korosztályok DJ-i mesélnek arról, mi mindent köszönhetnek neki (Mindent, írják többen is.). Egyfelől.
Másfelől pedig ezeken túl is hozzátett valamit a közös jóhoz. A rendszerváltás utáni Magyarországon kontextusba tudott helyezni kulturális tartalmakat, csatornázni tudta azokat. Összerendezte azt az elképesztő mennyiségű újat, ami akkor és ott ránk dőlt. Jelentést tudott adni az eklektikának. Önmagát nem művésznek, hanem médiumfigurának tartotta, akin átfolyik a zene. Kulturális kommunikátor volt valójában, nem csak DJ, megmutatta, hogyan tud rímelni vagy akár feleselni egymásra, egymással az alternatív rock, a népzene, a jazz, a hiphop, az elektronikus tánczene. Nem dumált – bár a világról is volt véleménye, lásd mondjuk az alábbi hvg.hu-s interjút –, alapvetően inkább mutatta, éreztette az egy-a-világot. És úgy mutatta ezt az egy-a-világot, hogy nem összepacsmagolta, hanem a maguk sokféleségében és egymás mellettiségében mutatta meg a színeket.
„Delete gombot nyomtak az elmúlt 25 évre"
Palotai Zsolt a mai napig CD-re írja ki egyesével a számokat. A szobában, ahol beszélgetünk, faltól falig állnak a lemezei. Januárban történt négy éve a West Balkán-tragédia, szerinte azóta biztonságosabbak a helyek, de a kábítószerek hatását például nehezebb követni. Éppen 16 éve játszik a Rewindban, ahol a fele közönséget elvesztették az elvándorlás miatt.
Az igazi aranykora a kilencvenes és a kétezres évek volt, az utóbbi időkben már kevésbé volt markáns a jelenléte, de a teljes egész összefüggésében ez utóbbinak valójában nincs jelentősége. A lényeget elvégezte, a letennivaló le lett téve az asztalra. Magyarország utóbbi 30-plusz évének a kultúrája értelmezhetetlen Palotai Zsolt munkássága nélkül. Dolgunk nekünk van. A munka ránk eső részét nekünk kell elvégeznünk, hogy rendesen, tisztességesen kanonizáljuk Palotai Zsolt életművét.