A kilencvenes évek elképesztően népszerű fiúbandája most először fog Budapesten koncertezni.
A Take That 1989-ben alakult Manchesterben, az eredeti felállásban Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen, Jason Orange és Robbie Williams szerepelt. Az első lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon egészen a második helyig jutott, sőt, kétszeres platina minősítést ért el.
Alig több mint egy évvel később már érkezett is a folytatás: Everything Changes című anyaguk már az első helyig jutott az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapat számára, világszerte több mint 3 millió példány kelt el belőle. Ezt követte 1995-ben a Nobody Else, amelyen olyan slágerek is helyet kaptak, mint a Back For Good, a Sure vagy a Never Forget, és 11 országban vezette az eladási listákat.
Ugyanebben az évben Robbie Williams kivált a formációból, majd sikereik csúcsán, ‘96 februárjában a Take That bejelentette feloszlását. A történet azonban itt még közel sem ért vége.
2006-ban jelentették be, hogy újra turnéra indulnak. 2010-ben pedig újabb váratlan fordulatot vett a történetük, megjelent ugyanis Shame című dal, amelyet Gary Barlow és Robbie Williams közösen írt – ez azért is nagyon különleges, mert a páros ‘95 óta nem dolgozott együtt. Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el Progress című lemezüket, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett. A csapat ismét rengeteg elismerést zsebelt be tehát a közönségtől és a szakmától egyaránt, sőt, a 2012-es nyári Olimpia záróceremóniáján is felléptek.
Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange kiszállt a zenekarból – az elválás barátságos volt, és a Take That azóta trióként halmozza tovább a sikereket. Idén novemberben pedig érkezik a This Life című kilencedik Take That-album.
A Budapest Parkba a jegyértékesítés október 19-én 10 órakor indul. Akik azonban október 17-én 18 óráig előrendelik a This Life című új albumot a Take That oldalán, azok 24 órával korábban, október 18-án 10 órától bebiztosíthatják helyüket a Take That európai turnéjának bármely állomására.
Azért voltak, hogy a lányok beinduljanak
Egyik évtized sem volt olyan gazdag fiúbandákban, mint a kilencvenes évek. Ma pedig, amikor a Backstreet Boys még mindig koncertezik, ráadásul este épp Budapesten lépnek fel, rá kell jönnünk, hogy a kilencvenes évek valahol még mindig velünk élnek. Hogyan hangzanak ezek a srácok húsz év távlatából?