Kult hvg.hu 2023. május. 05. 16:53

Elhunyt Hunyadi Károly, a Balaton alapító gitárosa

A Balatont 1979-ben alapította Víg Mihály (gitár, billentyűk, ének) és Hunyadi Károly (gitár).

A Balaton zenekar Facebook-oldalán közölte, hogy elhunyt Hunyadi Károly, a Balaton alapítója, a Trabant, a Neurotic, az Embersport, a Flash és más zenekarok gitárosa, szerzője és énekese. A 80-as évek magyar undergroundjának alapzenekarát, a Balaton együttest 1979-ben alapította Víg Mihály (gitár, billentyűk, ének) és Hunyadi Károly (gitár).

Első koncertjüket az URH együttessel adták közösen 1980 szeptemberében egy pszichiátriai ambulancia udvarán.

"A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején az URH, a korai Kontroll Csoport, majd a gombamód szaporodó újhullámos- és punk-zenekarok akkor csörömpölésnek hangzó, kontrollálatlan, nem hogy határokat feszegető, de határokat bőven átlépő zajongása lázadás volt. De a Balaton, majd a Trabant csöndes, melankolikus, elszállt szobazenéje bizonyos értelemben még inkább." - írtuk a Balatonról nemrég. Ennek a csöndes, álomszerű, de markáns zenének az egyik szólama volt Hunyadi Károly.

Vagy mágus ez, vagy kábulat - bemutatták a Víg Mihályról készült filmet

Popzenész létére belefért egy magyar irodalomtörténet kötetbe, a Tarr Béla-filmeknek köszönhetően a világ egyik legismertebb filmzeneszerzője, a 80-as évek alternatív kultúrájának tanúja és alakítója, aki ma is mindentől és mindenkitől függetlenül zenél. Most egy egész dokumentumfilmet megtölt meséjével, aminek tárgya ezúttal saját élete és saját gondolatai a világról.

A napjainkban is aktív Balaton több mint tíz éve azonos felállásban játszik: Víg Mihály mellett szólógitáron Keszei Krisztián, basszusgitáron Horváth Gábor, a doboknál Dudás Zsombor Koala zenél.