Kult hvg.hu 2021. december. 08. 13:22

Újabb rekordot döntött meg Adele az új lemezével

Adele a 30 című lemezével így Taylor Swift nyomdokaiba lépett.

Adele 30 című új albuma újabb rekordot döntött meg: az elmúlt egy évben ez lett az első lemez, amelyből egymilliónál több példányt adtak el az Egyesült Államokban. Ez legutóbb Taylor Swiftnek sikerült tavaly októberben a Folklore című lemezével, ami egyébként az egyetlen milliós példányszámú album volt 2020-ban – írja az NME.

A 30 már megjelenésekor azonnal a toplisták élére került az óceán mindkét partján, és azonnal a leggyorsabban fogyó lemezzé vált. A legelső héten máris 692 ezer példányt adtak el belőle Amerikában, ideértve a letöltéseket, a cédéket, a lemezeket és a kazettákat is, ehhez a második, december 2-ával záruló héten további 225 ezer példány jött hozzá, december 6-ára pedig a szám átlépte az egymilliót.

Nagy-Britanniában a 30 az elmúlt évek legmagasabb első heti eladását hozta: utoljára Ed Sheeran tudott többet eladni a ÷ című lemezéből 2017-ben. Adele Nagy-Britanniában saját rekordját is megismételte: 2015-ös, 25 című lemeze óta nem adott el női szóló előadó ennyi lemezt az első héten.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.