Kult hvg.hu 2020. november. 12. 19:19

Nem volt bűncselekmény Szarka Gábor kizárása az SZFE épületéből

Hárman is feljelentést tettek, amiért a kancellárt nem engedték be a tüntető diákok, a rendőrség szerint azonban nem sérült a személyi szabadsága.

Szarka Gábor, a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja megpróbált bemenni az intézmény Vas utcai épületébe október 8-án, a tüntető diákok azonban az útját állták.

A történtek után három magánszemély is feljelentést tett a rendőrségen, személyi szabadság megsértése és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) ugyanakkor azt közölte a Népszava érdeklődésére, hogy bűncselekmény hiányában mindegyik feljelentést elutasították.

Így nyomozás sem indult az ügyben, mivel a hatóságok már azelőtt kizárták a törvénysértést, hogy a felderítés elindult volna.

Szarka Gábor most egyébként akadálymentesen juthat be az egyetem bármelyik épületébe, ugyanis a járványhelyzetre hivatkozva kiürítették az összes felsőoktatási kollégiumot és éjszakai kijárási tilalmat vezettek be, ami miatt a diákoknak fel kellett adiuk a blokádot.

SZFE-hallgatók a blokádról: „Azt gondolják, ha lekapcsolják az áramot, hazaszaladunk?"

Az egyetem mi vagyunk, nem pedig az épületek - állítják a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik hetvenegy nap után magukkal vinnék a karanténba a blokádot. Azt mondják, hiába próbálják megosztani őket, csak egyre összetartóbbak lesznek, és különben is: az elmúlt két hónapban eléggé megnőtt az ingerküszöbük ahhoz, hogy csak nevessenek az ellenük kitalált intézkedéseken.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.