Kult hvg.hu 2020. március. 12. 09:38

Bajban a színészek a koronavírus miatt: mozgalom indult a segítésükre

A „Ne válts vissza jegyet” akció apró segítség, de fontos gesztus a színészek, műszaki dolgozók felé.

Eredetileg Szántai Péter kezdeményezte a #neváltsvisszajegyet akciót, amikor kiírta a Facebook-oldalára, hogy bár a következő pár hétre van 6 színház-, és 4 koncertjegye, ezeket nem fogja visszaváltani. „Mivel a jegybevétel egy elég fontos lába az amúgy sem könnyű helyzetben lévő kultúriparnak, szeretném azzal támogatni a színházakat, szervezőket, művészeket, hogy nem váltom vissza a belépőimet. Ha lehetőségem adódik, elmegyek majd a későbbi pótelőadásra, vagy ha nem, egyszerűen lemondok az árukról. Ha megteheted, tegyél így te is!” – írta.

A kezdeményezéséhez többen csatlakoztak. Veiszer Alinda például úgy véli, a fogyasztók arányaiban jóval kevesebbet buknak, ha benyelik a megvásárolt jegy árát. „A színházaknak a jegyárbevétel a költségvetés harmada. A színészek meghatározott előadásszám után kapnak fizetést, és ha nincsenek nyitva, nincs előadás. Így aztán a híresen jólfizetett magyar színészek adott esetben nem kapnak fizetést, nem is lesz miből. Ugyanez igaz a fellépő zenészekre, az előadóművészekre, és egyes színházi kisegítő dolgozókra is.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.