A kormányportál szerint lehet, hogy ejtik az egész tervet.
Felfüggesztették a Hunyadi-film előkészületeit a Pesti Srácok értesülése szerint. A kormányközeli portál "megbízható forrásból" értesült, hogy a hétmilliárdos költségvetésű történelmi film forgatása nem kezdődhet meg júliusban, ahogy eredetileg tervezték.
A portál szerint Ferenczy Gábor producer hívta össze a film stábját, és közölte velük a munka felfüggesztését. Mint írják, lehet, hogy a film gyártása végleg leáll, és az egyáltalán nem valósul meg.
A Hunyadi-film terve ellen éppen a Pesti Srácok oldalain indult támadás tavaly szeptemberben. A kifogások között szerepelt Szász János rendező személye (és ellenzéki megnyilatkozásai), a kiszivárgott forgatókönyv történelmi tévedései, illetve az, hogy a filmterv nem volt eléggé "nemzeti". A politikai harc egyébként nemcsak a történelmi filmet, hanem az akkor már nagybeteg Vajna által vezetett Filmalap egész tevékenységét érintette, amelyet szintén túl liberálisnak és kevéssé népnemzetinek ítéltek. A felvetések között idővel olyan gondolatok is megjelentek, hogy a Liza, a rókatündér című film már fikciós jellegével is a "Magyarországról való elvágyódást" propagálja, illetve a Hunyadi-filmben Máriának hívnak egy kétgyerekes anyát, ami Deák-Sárosi László filmesztéta szerint Jézus szándékos meggyalázása, mert belőle csak egy volt.