Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Gravitáció és Az ember gyermeke rendezője elkészítette eddigi legszemélyesebb filmjét: Alfonso Cuarón a saját gyerekkorába kalauzolja nézőit. Egy cselédlány terhességének és egy család széthullásának, majd megerősödésének története nemzetközi elismeréseket és a legfontosabb Oscar-jelöléseket söpörte be. A tavalyi év egyik legszebb filmjét a Netflixen nézhetjük meg. Kritika.
Mikor kedden kihirdették az idei Oscar-díj jelöltjeit, egyértelműen kimagaslott a többi film közül Alfonso Cuarón Roma című filmje: tíz jelölést kapott, közte a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb külföldi film, a legjobb színésznő, a legjobb női mellékszereplő, legjobb forgatókönyv, legjobb operatőrnek járó díjakat. A Tigris és sárkány (2000) óta nem volt olyan idegen nyelvű film, amely ennyi jelölést kapott, ráadásul az az első alkalom az Oscar történetében, hogy egy amerikai őslakos nőt jelölnek.
A film különlegessége ráadásul, hogy nem vetítik moziban, a Netflixen érhető el. Az, hogy otthon nézhetjük meg, persze kényelmes, de éppen a Roma esetében kissé visszafele sül el. Ez a film ugyanis nagyvászonra termett, gyönyörűen fényképezett és komponált képei, illetve lassan építkező cselekménye miatt is. Ha viszont képesek vagyunk kibírni, hogy erre a bő két órára lehalkítjuk a telefont, és nem váltogatunk a netablakok között, kivételesen szép, igazi klasszikus filmélményben lehet részünk.
A Roma egyszerű történetet mond el: egy mexikói őslakos cselédlány teherbe esik, miközben tehetős munkaadóinak a családja éppen széthullik, és a ház asszonya egyedül marad négy gyerekével, mindez a hetvenes évek elején Mexikóvárosban. (A film címe a város egyik kerületének a neve, ahol a történet játszódik.) A megpróbáltatások közepette a világ is szétesni látszik körülöttük, földrengés, tűzvész, az 1971-es Corpus Christi-mészárlás történik a háttérben. A fekete-fehér film egy emlékkapszulát tár fel: Cuarón a saját gyerekkorába vezet, és őslakos dajkájáról/cselédjükről, Cleóról mesél. Illetve tulajdonképpen az egész családról – a filmben a második legnagyobb fiú a rendező alteregója.
Ezután persze várhatnánk grandiózus melodrámát, a latin-amerikai szappanoperákra hajazó érzelmi túlfűtöttséggel – elvégre mexikói filmről van szó. A Roma viszont éppen ellenkezőleg, gyengéd távolságtartással vezet végig az eseményeken. Cuarón bravúrja, hogy távolság és közelség egymásnak feszülését magától értetődő természetességgel képes feloldani, így az egész filmre jellemző intimitást teremt. Ezzel az intim távolságtartással nézzük végig az összes fontos pillanatot: mikor az orvos örökre kilép a családja életéből, és azt is, mikor Cleo elmondja a szerelmének, hogy gyereket vár.
És ez a különös ellentmondás tükröződik Cleóban is, aki miközben a család legbensőségesebb pillanataiban is jelen van, mégsem tartozik hozzájuk igazán. Messzemenőkig gondoskodnak róla, mikor terhes lesz, de a kapcsolatuk mégis egy hierarchikus társadalmi berendezkedés része – még azt sem tudják megmondani, hány éves.
Cleo derűsen takarít fel minden nap a család után, és őszinte szeretettel neveli a gyerekeket az anyjuk mellett, de ugyanilyen rendíthetetlenül kedves akkor is, mikor nyilvánvalóan rettenetesen szenved. A benne lejátszódó érzelmek nem olyan látványosan hullámoznak, mint az óceán a film végefelé, hanem halk, csöndes rezdülésekben mutatják meg magukat a mosolya mögött. Csupán két pillanatban tör fel, mi zajlik benne: mikor veszedelmesen közel sodródnak egymáshoz a halállal. Mert Cleo kvázi főhősként is jórészt sodródik az eseményekkel, inkább tanúja a saját életének, illetve a családban és a városban zajló dolgoknak.
Ez a megfigyelő szerep, és pozíciója a látható és láthatatlan dolgok határán, teszi képessé Cleót arra is, hogy érzékelje a film szövetébe érzékenyen beleszőtt mágikus realista elemeket. Az újévi koccintáskor széttörő ivóedény, a legkisebb fiú emlékei előző életéről, a földrengés, mikor Cleo az újszülöttosztályon vár – mind-mind jelekként kísérik a filmet, de egyik sem tolakodó, belesimulnak a jelenetekbe. Ahogy az a kulcspillanat is, amellyel Cuarón megajándékozza és a többi ember számára észrevétlenül valamennyiük fölé emeli Cleót a fiúja edzésén.
Mindeközben Cuarón nem ítélkezik, sem a nőket cserbenhagyó férfiak, sem a politikai túlkapások és a vérengzés, sem a posztkoloniális, alá-fölérendelő társadalom felett – de mindent megmutat, ami ezzel jár. Ahogy megmutatja azt a folyamatot is, hogyan erősítheti meg a krízis az emberi kapcsolatokat. Így míg a Roma az utolsó részletekig személyes, univerzálisan emberivé is nő, ezáltal képes felérni olyan rendező nagymesterek munkáihoz, akik szintén a saját életükre reflektálva készítették el a filmtörténet klasszikusait – mint Fellini, Bergman vagy akár Tarkovszkij.
A Romával Alfonso Cuarón vérbeli szerzői filmesként lépett a közönség elé – akik szerettük már az Anyádat is, Az ember gyermeke vagy a Harry Potter és az azkabani fogoly filmjeiért is. Most ő írta a forgatókönyvet, operatőrként beült a kamera mögé, és vágta is a filmet. És persze rendezte zömében amatőr színészeit, akik közül a Cleót alakító Yalitza Apariciót most szintén Oscarra jelölték. Akárhány Oscart zsebel be Cuarón, biztosak lehetünk benne, hogy valamennyi díj jól megérdemelten kerül majd hozzá, mert elkészítette nekünk a tavalyi év egyik legköltőibb és mélyen humanista filmjét.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Nem engedik be az Egyesült Államokba a 10-szeresen Oscar-esélyes film mexikói szereplőjét
