Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
120 éve, a mai napon látta meg a napvilágot Alphonse Gabriel Capone, akit később Al Caponeként ismert meg a nagyvilág. És éppen ma száz éve annak is, hogy az Egyesült Államokban elfogadták a 18. alkotmánykiegészítésben szereplő, alkoholos italokra vonatkozó korlátozást. Ha nincs a szesztilalom, talán nincs Al Capone sem, aki így a chicagói alvilág feje és a mindenkori gengszter szimbóluma lett.
Késő este volt már, mikor két férfi kopogtatott Ben Hecht hotelszobájának ajtaján Los Angelesben. Hecht nemrég fejezte be A sebhelyesarcú forgatókönyvét. A filmet ekkor még nem kezdték el forgatni, és majd csak 1932-ben mutatták be, így Hecht meglepődött, mikor a két gyanús alaknál viszontlátta a script másolatát. Váratlan vendégei faggatni kezdték, és hamar rájött, hogy ezek Al Capone emberei.
A gengszterek azt akarták tudni, hogy a film Al Caponéról szól-e, majd mikor ezt Hecht tagadta, visszakérdeztek, hogy mégis miért adta címnek Capone gúnynevét. Hecht hosszas magyarázkodásba kezdett, és inspirációként felsorolta más gengszterek nevét, akiket még riporterként ismert. A címet firtató kérdésre adott válaszát pedig bármelyik szorult helyzetbe kerülő marketinges megirigyelhetné:
Al egyike korunk leghíresebb és leglenyűgözőbb embereinek. Ha A sebhelyes arcú a film címe, mindenki meg akarja majd nézni, arra számítva, hogy Alről szól. Az üzletnek ezt a részét rendezői ügyességnek hívjuk.
Hecht végül sértetlenül megúszta a kis kalandot, bár a hidegvére mellett elképzelhető, hogy szükség volt hozzá Capone hírhedt hiúságára is, hogy egy filmet inspirál.
A stílusos gengszter, aki beszállt a tejiparba
Mert Al Capone elképesztően hiú volt, például ezért nem láthatóak “hivatalos” fotóin a sebhelyei, amikről a gúnynevét kapta. A sebeket egy brooklyni bárban szerezte, miután egy nő miatt összeverekedett annak fivérével, aki háromszor megvágta az arca bal oldalát. Capone később azt terjesztette, hogy ezek háborús sérülések, és nem engedte, hogy lefényképezzék őket.
Persze az ő alakja adta a kiindulópontot ahhoz is, ahogy a klasszikus, harmincas évekbeli gengszterfőnököket elképzeljük: imádta az elegáns öltönyöket, a drága szivarokat, ételek és italok terén igazi gourmet volt, és persze a nők társaságát sem vetette meg. Egy alkalommal pedig, hogy meglepetést szerezzenek neki, az emberei elrabolták Fats Waller dzsesszzongoristát, hogy zenéljen Capone születésnapi bulijában. Waller három nappal később került elő tökrészegen, több ezer dollárnyi borravalóval a zsebében.
Capone 1928-tól a chicagói Lexington Hotelből irányította a szervezett bűnözést a városban és a környékén. A hatalma fordulópontját jelentő Valentin-napi vérengzés után egyes források már egyenesen Capone váraként emlegették a hotelt – de erről később még lesz szó.
Mire az 1920-as évek végére felkerült az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének listájára, már hatalmas pénzek fölött rendelkezett, és egy körülbelül ezer főt számláló bűnszervezetet irányított. A korrupció és a megfélemlítés mestere volt, ami kapóra jött a szesztilalom (1920–1933) Amerikájában, de emellett sokféle más üzletbe is beszállt. Foglalkozott szeszcsempészettel, szerencsejátékkal és prostitúcióval, de neki köszönhetjük a tejesüvegeken, majd a dobozokon feltüntetett lejárati dátumot is. Nem sokkal 1931-es letartóztatása előtt ugyanis érzékelte, hogy az alkoholtilalom nem tart sokáig, így beszállt egy újabb jövedelmező és szó szerint fehér üzletágba: a tejiparba.
A hűtők elterjedése előtt a tej gyors romlása sok egészségügyi gondot is okozott, Capone pedig egy zseniális húzással elérte, hogy Chicago városvezetése elrendelje, hogy ezentúl fel kelljen tüntetni a tej lejárati dátumát az üvegeken. Ehhez szükséges nyomdája pedig csak Caponénak volt a környéken. A konkurenciát könnyedén elintézte a szakszervezeteken keresztül – ehhez, ahogy már írtuk, megvoltak a megfelelő módszerei, csupán néhány szakszervezeti vezető családtagját kellett eltüntetni.
Küldjünk virágot a temetésre
Messzebbre juthatsz egy kedves szóval és egy fegyverrel a kezedben, mint csak egy kedves szóval
– szól a neki tulajdonított mondás, és valóban, erőszakossága korán kiütközött. A nápolyi emigráns szülők gyerekét 14 évesen rúgták ki az iskolából, miután megütötte a tanárnőjét. Alphonse Gabriel Capone többet nem is tért vissza az iskolapadba, hanem munkába állt, és dolgozott bolti eladóként, tekepályán, lőszergyárban és könyvkötőnél is, de durva viselkedése miatt sehol sem volt maradása.
A bűnözés világába Johnny Torrio vezette be, aki nemcsak a fiú mentorává vált, hanem ő hívta át New Yorkból Chicagóba is. A számos gyilkossághoz hasonlóan, amit Caponéhoz kapcsolnak, természetesen ezt sem tudták soha rábizonyítani, de feltételezhető, hogy Torrióval együtt intézték el a chicagói bűnszindikátus fejét, James „Big Jim” Colosimót és embereit. Ezután átvették az Outfit nevű banda irányítását, és egy kis megfélemlítéssel gyorsan belefolytak a helyi politikába, mikor elérték, hogy az ő jelöltjük győzzön egy chicagói külvárosi polgármester-választáson.
Torrio visszavonulását követően Capone hatalma, befolyása és vagyona egyre gyarapodott, és fokozatosan leszámolt a riválisaival is, akiknek a temetésére aztán gyakran virágot is küldött. E folyamat csúcspontjaként emlegetik a Valentin-napi mészárlást, amikor 1929. február 14-én Capone megbízottai agyonlőtték az ír Bugs Moran bandájának hét tagját.
Igazi filmbe illő csapdát állítottak: rendőruniformisba öltözött férfiak egy garázsban igazoltatás ürügyén a falhoz állították a hét bandatagot, majd az álrendőrökkel lévő két civil körülbelül 70 lövést adott le géppisztollyal. Ezután a szemtanúk csak annyit láttak, hogy a "rendőrök" két, hosszú kabátot viselő civilt vezetnek ki a garázsból – mindenki meg volt győződve róla, hogy szabályos intézkedés folyt. Az elkövetőket később nem tudták azonosítani. Ezt az incidenst azóta mint a szesztilalom és a chicagói bandaháborúk egyik jelképét emlegetik, és többek között már az 1932-es A sebhelyesarcú is feldolgozta.
A Szikláról a vászonra
A szerencse ez alkalommal nem állt Capone mellé. Nemcsak, mert Bugs Moran megúszta a vérfürdőt, de a chicagóiak rokonszenvét is elvesztette. A város lakói közül ugyanis sokan kedvelték, mivel a gazdasági világválság kitörését követően ingyenkonyhát nyitott a rászorulóknak, és több jótékonysági alapítványba is befektetett - utóbbiakban persze pénzmosás folyt. A mészárlást követően intenzív nyomozás folyt, és több vádemelés is történt, de senkit nem tudtak lecsukni, Caponét viszont Chicago Első Számú Közellenségévé nevezték ki.
A véreskezű gengszterfőnök vesztét végül a szorgos papírmunka okozta: Frank J. Wilson vezetésével rászálltak a Pénzügyminisztérium emberei. A Legfelsőbb Bíróság 1927-es határozata alapján ugyanis a kormánynak joga volt adót szedni az illegális bevételek után is, Capone pedig évek óta nem adott le adóbevallást.
Wilson emberei beépültek Capone bandájába, és egyikük jelentése szerint a fokozódó nyomás teljesen kikészítette a gengsztert:
Al úgy zabálta az aszpirint, mint a mogyorót, hogy legalább aludni tudjon.
Capone ellen a Prohibíciós Iroda (Bureau of Prohibition) ügynöke, Eliot Ness és megvesztegethetetlen beépített emberei, az „Érinthetetlenek” is nyomoztak. Ness nagyon szerette volna elhitetni a közvéleménnyel, hogy ő fogta el Caponét, és fiktív elemekkel tarkított Érinthetetlenek című könyve nagyban hozzájárult a legendája felépüléséhez – például Brian De Palma Aki legyőzte Al Caponét című filmje is ez alapján készült. A valóságban azonban nem így történt, a kutatók ma már a kevésbé romantikus papírtologatásnak és Wilsonnak tulajdonítják a nagyvad elejtését.
Al Caponét végül 1931. október 17-én adócsalásban találták bűnösnek, és 11 év börtönre, illetve 50 ezer dollár pénzbírságra ítélték. Eleinte Atlantában raboskodott, majd 1934-ben a San Franciscó-i Alcatrazra, azaz a Sziklára szállították. A börtönben túlélt több ellene irányuló merényletet, szifilisze miatt viszont az elméje kezdett elborulni, és részleges bénulása is volt. Emberi roncsként szabadult, az “üzletbe” soha többé nem tudott visszatérni. Élete utolsó nyolc évét floridai birtokán töltötte, hol tisztább, hol sötétebb elmeállapotban. A szakértők szerint már gyerekkorától lehetett valamilyen felderítetlen pszichés problémája, ennek a számlájára írják váratlan, ok nélküli dühkitöréseit is. 1947. január 24-én egy pár nappal korábbi agyvérzést követő tüdőgyulladásba halt bele.
Már életében példakép és ikon lett. Eleinte nem szerette, ha írnak róla, később viszont nagyon tudatosan használta a sajtót imázsépítésre, hogy maga mellé állítsa a közvéleményt. Számos fénykép és felvétel maradt fenn róla, amin csinosan, kedves mosollyal, megnyerő tekintettel néz a kamerába. A szervezett bűnözésben máig egyfajta előkép, és túlzás nélkül ő a világ egyik leghíresebb bűnözője.
A mozit és a tévét is folyamatosan inspirálta: A sebhelyesarcúból szintén Brian De Palma rendezésében remake is készült – az ebben már kubai kokainbárót játszó – Al Pacino főszereplésével. Al Capone felemelkedését nyomon követhetjük az Atlantic City gengsztereit bemutató Boardwalk Empire (Gengszterkorzó) cimű sorozatban is, ahol különösen szép az az ív, ahogy a visszatérő mellékszereplőben egyszer csak felismerjük a majdani gengszterikont. Most Tom Hardytól várunk egy Al Capone életrajzi filmet: a Fonzo különlegessége, hogy Capone utolsó, már elborult éveire koncentrál majd.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
