Kult hvg.hu 2018. június. 17. 17:26

Ma 60 éves a 80-as évek fülledt hangulatát felejthetetlenül megéneklő díva

A Trabant együttes énekesnője, Méhes Marietta több film színésznője néhány év alatt írta be magát a magyar underground történetébe.

Az 1958. június 17-én született Méhes Marietta gyári munka mellett érettségizett le a Kisképzőn. Underground körökben forgott, ismeretségbe került a kor számos újító szellemű, avantgard művészegyéniségével, köztük Dobai Péterrel, Szentjóby Tamással, Erdély Miklóssal, Hajnóczy Péterrel, valamint Bódy Gáborral, akitől első gyermeke, Zita született 1977-ben.

A dekadens, dekoratív Méhes Marietta az 1980 nyarán alapított Trabant együttes énekesnőjeként, dalszövegírójaként vált ismertté, senki nem tudta úgy megragadni a késő Kádár-kor szürke, fülledt hangulatát, mint ő az elvágyódó, visszafogott, már-már unottnak tűnő előadásmódjával.

Szélesebb körben azután lett ismert, miután eljátszotta az Eszkimó asszony fázik című Xantus János-film főszerepét.

Soha nem érzete magát jól Magyaroszágon, 1984-ben disszidált, ma is New Yorkban él, ahol alkalmazott grafikával, webdesignnal foglalkozik.

2011-ben Budapesten fellépett az egykori Trabanttal.


hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.