Április 4-én, szerdán, cikkünk megjelenésével egyidőben indult a 25. Nemzetközi Titanic Filmfesztivál, amelynek keretében Budapesten hét helyszínen összesen 47 filmet vetítenek majd a világ minden tájáról. A versenyfilmeket ezúttal Borbély Alexandra színésznő, Dobos Tamás operatőr és Török Ferenc rendező fogják elbírálni. A fesztiválon az izlandi filmeken lesz nagyobb hangsúly, mivel a szigetország a Titanic idei vendége, és több mozifilmnek is most lesz a premier előtti vetítése. Bogdán Árpád Genezis című alkotása is a fesztiválon látható majd először Magyarországon. Az alábbi néhány filmet különösen ajánljuk.

Kutyák szigete

A Titanic nyitófilmje lesz Wes Anderson Ezüst Medve-díjas alkotása, a beszélő kutyák posztapokaliptikus világában játszódó stop-motion animáció. A filmet Harlan Ellison sokkal sötétebb és erőszakosabb novellája, A fiú és a kutyája ihlette, de Anderson nem hazudtolja meg önmagát, és bár az irodalmi műhöz hasonlóan bőven van a Kutyák szigetében társadalomkritika (sőt sokak szerint ez Anderson legpolitikusabb munkája), a zordabb és kegyetlenebb sci-fi klasszikushoz képest az amerikai rendező egy szerethető felnőttmesét alkotott.

A Kutyák szigete hőse Atari Kobajasi, a korrupt Kobajasi polgármester 12 éves nevelt fia. Mikor egy rendelet értelmében a képzelt japán város, Megaszaki összes kutyáját egy hulladéklerakóként használt szigetre száműzik, Atari egymaga indul apró repülőjén a szigetre, hogy felkutassa kutyáját. Ott egy falka négylábú segítségével belevág nagy kalandjába, ami az előzetes szerint megváltoztatja majd az egész város jövőjét.

A választékos angolsággal beszélő ebek történetét szerencsére felirattal vetítik majd, ugyanis többek között Edward Norton, Jeff Goldblum, Bill Murray és Bryan Cranston kölcsönözte a hangját a kutyáknak.

Vetítések: az első cikkünk megjelenésével párhuzamosan Uránia Nemzeti Filmszínházban; április 5. 19:00, Uránia Nemzeti Filmszínház

Bosszú

Különleges csemege lesz A sötét oldal szekcióban premier előtt bemutatott Bosszú című francia thriller, amelynek ajánlójában – a műfaji megnevezés előtt – nem véletlenül hangsúlyozzák a női jelzőt. Coralie Fargeat író és rendező a rape/revenge alzsánerbe sorolt filmek sorát bővíti a Bosszúval, a megerőszakolt nők véres megtorlásának filmes hagyományait követi.

A történet szerint három jómódú családfő a vadászatot választotta a hétköznapi stressz levezetésére, és éppen éves találkozójukra érkeznek a sivatagba, amikor szokásuktól eltérően egyikük egy dögös, fiatal nővel érkezik. A szőke szerető azonban hamarosan a férfiak célkeresztjébe kerül, és miután megerőszakolják a nőt, egészen kegyetlen módon le is számolnak vele. A film akkortól válik izgalmassá, amikor a megalázott majd meggyilkolt (vagy legalábbis meggyilkoltnak hitt) Jen (Matilda Lutz) a férfiak szexuális játékszeréből a három macsó legnagyobb rémálmává válik, a nő ugyanis véres leszámolást tervez a molesztálói ellen.

A grindhouse-os beütés, a humor és a feminista revans kombinációja a Titanic egyik legígéretesebb koktéljának tűnik, még akkor is, ha a Bosszú nincs a versenyfilmek között.

Vetítések: április 9. 21:00, Toldi Mozi (nagyterem); április 13. 21:00, Toldi Mozi (nagyterem)

Nico, 1988

Több remek zenei filmet is vetítenek az idei Titanicon. Láthatunk például dokumentumfilmet Afganisztán első heavy metál zenekaráról, és Iggy Pop, valamint Josh Homme (a Queens of the Stone Age frontembere) közös, sivatagi zenéléséről készült filmet, az American Valhallát is bemutatják. Ezek közül most a velencei filmfesztiválon díjat nyert olasz rendező, Susanna Nicchiarelli új filmjét, a Nico, 1988-at emeljük ki. A játékfilm a Velvet Underground egykori énekesnője és Andy Warhol múzsája életének utolsó két évét mutatja be.

2016-ban a rendező egy költői kérdéssel foglalta össze a filmjének lényegét: „a legtöbb ember azt gondolja, hogy a Velvet Undergrounddal, valamint a Factoryval való együttműködése után – és azt követően –, hogy a legtöbb rocksztárral lefeküdt azokban az időkben – Nico egyszerűen csak egy elhízott narkós lett, és eltűnt. De vajon tényleg így alakult az élete?”. A kérdésre egyértelműen nem a válasz, Nico a hirtelen bekövetkezett haláláig koncertezett, többek között ezekben az időkben lépett fel Pécsett is. A múltjából azonban két dolog is kísértette, és ezeknek a leszámolásával ugyancsak élete végéig dolga volt: a herointól és a nevével egybeforrt Velvet Underground-bélyegtől is próbált megszabadulni. A Trine Dyrholm (A kommuna) dán színésznő főszereplésével készült film – amelyhez az énekes fiával és egykori menedzserével készült interjúk adják az alapot – arra az ötvenhez közeli Nicóra fókuszál, aki szóló előadóművészként turnézik Európában, és jobb szereti, ha inkább az eredeti nevén, Christának szólítják. Ezzel is jelezve, hogy az undergroundos időket nagyon szeretné már maga mögött hagyni.

Vetítések: április 9. 20:30, Uránia Nemzeti Filmszínház; április 12. 21:00, Toldi Mozi (nagyterem)

A rodeós

Mihez kezd a cowboy, ha többé nem ülhet lóra? Hogyan értelmezhető újra egy rodeós élete, aki egy súlyos sérülés következtében többé nem versenyezhet? Mit jelent férfinak/macsónak lenni Dél-Dakotában egy olyan ember számára, aki végérvényesen kiesett a nyeregből?

Nagyon izgalmas és Amerika bizonyos szegleteiben még mindig aktuális kérdéseket feszeget a kínai származású rendező, Chloé Zhao, aki az Egyesült Államok középső vidékére vetette figyelő tekintetét. Cannes-ban a Rendezők Kéthetének díját elnyerő filmjében amatőr színészeket láthatunk, a cowboyok és rokonaik, barátaik saját magukat alakítják. Zhao mindegyikük életéből kiemelt egy-egy fontos eseményt – például a címszereplő rodeós balesetét –, és arra építette fel saját, rendezői narratíváját. Ezt azonban olyan érzékenyen és visszafogottan tette, hogy A rodeós inkább egy dokumentumfilmre, mintsem egy fikciós játékfilmre emlékeztetheti a nézőt. A nagy nemzetközi fesztiválokon körberajongták ezt a filmet, mi se hagyjuk ki!

Vetítések: április 6. 20:15, Art+ Cinema; április 7. 15:15, Art+ Cinema

SajátSzínház: Remake_Bodony

Nagyon inspiráló művészeti program ért véget tavaly: egy egyutcás, bolt, kocsma, iskola és óvoda nélküli szegény faluban romák és nem romák együtt forgattak le egy filmet, közösen hoztak létre valami maradandót. A siklósbodonyi közösségi kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy az itt élő fiatalok ne lődörögjenek cél nélkül az utcán, hanem egy éven át legyen valami elfoglaltságuk, amelyet a későbbiekben esetleg kamatoztatni is tudnak. A helyi polgármester és felesége kezdeményezésére, szociológus és profi filmesek bevonásával, a teljes kilátástalanságban élő bodonyi fiatalság belefogott egy olyan tevékenységbe, amely gondolkodásra késztette őket önmagukról és a lehetséges jövőjükről. Mindez történt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kevesebben hagyják ott idő előtt az iskolát, és hogy a tinik ne csak a közmunkaprogramban lássák az egyetlen perspektívát.

A JövőKÉP nevű projektben a fiatalok megtanultak egymással és a helyi idősekkel is együttműködni, az állandó konfliktuskeresés helyett pedig megpróbálták kiépíteni egymás között a kölcsönös bizalmat. Együttműködésükről, a közös alkotási folyamatról pedig dokumentumfilm született, ez lett a Remake_Bodony. A filmnek tavaly ősszel volt a bemutatója, idén a Titanicon láthatja az, aki lemaradt róla.

Vetítés: április 8. 15:00, Art+ Cinema

LOMO – Egy blogger élete

Egészen friss szemlélettel készített coming-of-age történetet a német elsőfilmes rendező, a harmincas éveiben járó Julia Langhof. A LOMO – Egy blogger élete egyszerre szól a mindenkori tinédzserről, a serdülő lélektanáról úgy általában, és a közösségi médiával együtt lélegző, mai Z generációs fiatalról, aki már az anyatejjel együtt szívta magába az Instagram-trükköket.

A film főszereplője Karl, egy felső középosztálybeli család fiúgyermeke, aki hamarosan érettségizik, előtte az egész élet, társadalmi helyzetéből adódóan: a fényes és gazdag jövő. A szülők szabadelvűen nevelik őt testvérével együtt, semmiben nem korlátozzák őket, Karlnak tehát látszólag semmi oka nincs arra, hogy teljes érdektelenséggel szemlélje életét. A fiú mégis közömbösen, sztoikus nyugalommal figyeli a körülötte zajló világot, blogján az életről, a környezetében lévő emberek viselkedéséről elmélkedik. Ami igazán hátborzongató Karl cinizmussal vegyülő közönyében, hogy gyakran a saját rokonainak, szüleinek életét mutatja be egészen kendőzetlenül a népes követői táborának. Kicsit olyan a figura, mint az Amerikai pszicho Patrick Batemanje, leszámítva a vérfürdőket.

Vetítések: április 11. 18:45, Toldi Mozi (nagyterem); április 12. 20:45, Kino Cafe

Arcélek, útszélek

Idén a legjobb dokumentumfilm kategóriájában pályázott Oscar-díjra a francia új hullám egyetlen női rendezőjének, a most 89 éves Agnès Vardának és a 33 éves JR francia fotósnak a közös produkciója. Bár a film nem vitte el végül az Oscart, ez semmit nem von le az értékéből. Az Arcélek, útszélek ugyanis az idei Titanic Filmfesztivál igazi örömfilmje, garantálja, hogy a moziból kijövet jobban érezzük tőle magunkat. A két művész között 56 évnyi korkülönbség van, ennek ellenére tökéletesen tudnak együtt alkotni, értékrendjük, világlátásuk azonos. JR fotóautomatává átalakított lakókocsijával Franciaország eldugott falvaiba veszik az irányt, hogy a vidéki emberekről portrékat készítsenek. Ezek felnagyított fotók, amelyek felkerülnek a provinciális környezet tipikus építményeire, házak, pajták, gyárépületek falaira; a két művész így próbál egyensúlyozni az idő gyors elmúlása és az időtlenség között.

Agnès Varda dokumentumfilmje tisztelgés a fotóművészet és a fénykép mágikus ereje előtt, az agyunkat naponta vizuálisan bombázó, pillanatnyi életű milliárdnyi szelfi és Insta-kép tekintetében pedig éppen ezért különösen jólesik nézni a filmet.

Vetítések: április 9. 19:00, Toldi Mozi (nagyterem); április 10. 20:45, Kino Cafe

Veszett vidék

Ugyancsak premier előtt vetítik a Warwick Thornton ausztrál westernjeként emlegetett Veszett vidéket, amelyben a rendező a kontinens koloniális és rasszista múltjával szembesíti a nézőt.

Samet, a középkorú őslakost és családját a lelkipásztor egy megkeseredett háborús veterán szomszédhoz, Harryhez küldi kisegítőnek. A két férfi kapcsolata annyira elmérgesedik, hogy Sam végül önvédelemből kénytelen lelőni a veteránt. Mivel Samre és feleségére vérdíjat tűznek ki, az ausztrál vadonba kénytelenek menekülni a törvény emberei elől. Üldözik őket, ugyanakkor barátaik is keresésükre indulnak. Ahogy a gyilkosság részleteire fény derül, a közösség tagjai úgy bizonytalanodnak el az üldözés létjogosultságával kapcsolatban és követelnek valódi igazságszolgáltatást a két őslakosnak.

A film egy nagyon szikár, mindenféle fölösleges manírtól mentes tanmese, amelynek díszletét valahol az isten háta mögött, Ausztrália kietlen és kíméletlen vidékén találták meg a készítők.

Vetítések: április 6. 20:45, Uránia Nemzeti Filmszínház; április 11. 21:00, Toldi Mozi (nagyterem)

Szellem/Világ

Bár az Oscar-díjas Casey Affleck a filmidő nagy részében egy komolyan vehetetlennek tűnő lepedővel van letakarva – mivel egy túlvilági szellemet alakít –, játéka az eddig megjelent kritikák szerint mégis lenyűgöző, átüt a textilen. Az Affleck-féle szellem bánata és egyre elhatalmasodó frusztrációja még a fehér lepel alól is magával ragad minket, ezáltal a Szellem/Világ egy elevenbe vágó megtapasztalása lesz nemcsak a szerelemnek, de a szeretett fél elvesztésének is.

A történet szerint egy nemrég elhunyt férfi szelleme visszatér kertvárosi otthonába, hogy megvigasztalja gyászoló feleségét. Rá kell azonban döbbennie, hogy kísértetként már párhuzamos idősíkon létezik, és csak tehetetlenül nézheti, ahogy az általa ismert élet és szeretett felesége lassan eltávolodna tőle. A szellem az emlékezet és történelem kozmikus útjára indul, hogy szembenézzen az élet szavakkal ki nem fejezhető kérdéseivel és a létezés borzalmával. David Lowery negyedik játékfilmjében Casey Affleck partnereként Rooney Marát láthatjuk.

Vetítések: április 12. 19:00, Toldi Mozi (nagyterem); április 13. 21:30, Uránia Nemzeti Filmszínház