2017. november. 27. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2017. november. 27. 13:35 Kult

Új magyar pszichothriller készül

A film egy bányavárosban fog játszódni, jövőre kezdik forgatni.

Februárban indul a Valan című bányászvárosi pszichothriller forgatása, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 292 millió forinttal támogatja. A lélektani krimit az elsőfilmes Bagota Béla rendezi.

Bagota Béla a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rendező szakán végzett, majd első asszisztensként dolgozott többek között az Isteni műszak, a Swing, a Kút és legutóbb az új Reisz Gábor-filmben, a Rossz versekben. Első nagyjátékfilmjét – amelynek forgatókönyvét is ő jegyzi – 2018 februárjában kezdi forgatni – közölte a filmalap az MTI-vel.

A Valan egy erdélyi bányavárosban játszódó lélektani krimi, amelyben a harmincas éveiben járó főszereplő a múlt démonaival küzdve huszonkét évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt húga ügyében nyomoz. A film erdélyi (Balánbánya, Sepsiszentgyörgy, Brassó), valamint budapesti helyszíneken forog majd. 

A férfi főszerepet a nemrég Kaszás Attila-díjjal kitüntetett Krisztik Csaba játssza, a női főszereplő kiválasztása még folyamatban van. Az alkotást Garas Dániel fényképezi, zenéjét Márkos Albert komponálja, producere Kántor László lesz, és a Mátrix Film gyártásában készül.

Bagota Béla Tiszta kézzel című munkájával diplomázott Grunwalsky Ferenc és Kende János osztályában. A diplomafilm Podmaniczky Szilárd C-dúr című novellája nyomán készült, a főbb szerepekben Keresztes Tamás, Rezes Judit és Törőcsik Franciska látható.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.