Kult hvg.hu 2017. június. 14. 17:24

"Felélesztik az agyhalottakat!" – A Tv2 Tények folytatja a tudományos ismeretterjesztést

Tv2, Tények, agyhalottak.

Nagyot megy az uborkaszezoni Tv2 hírműsora: szakértettek az elmúlt hetekben a déli napfény áldásos hatásairól és a naptej rákkeltő voltáról. Most a tudományos bulvárba kalandoztak el, szerencsére ezúttal a riport kevésbé árthat a propagandára, álhírekre és összeesküvés-elméletekre fogékony közönségnek. Mindössze arról van szó ugyanis, hogy

feltámasztanák az agyhalottakat.

Sőt, felélesztik az agyhalottakat! – ahogy a neten is közzétett riport csupa felkiáltójeles bevezetőjéből kiderül. "Egy amerikai vállalat különleges kutatásra kapott engedélyt, amelyet a történelem során most először végeznek el!" – fogalmaztak.

A hírre nem figyeltünk volna fel, ha a Last Days of Tények nem adja közre az alábbi képernyőképet, amely ráadásul azt a szenzációs pillanatot kapta el, amikor a "Feltámasztanák az agyhalottakat" szalagcím alatt éppen az a jó hír futott, hogy Kelet-Magyarországon 150 férőhelyes "mintaelfekvőt" épít a kormány.

Reméljük, orvos és ápoló is lesz bele bőven.

A riportból megtudhatjuk például, azt akarják bizonyítani amerikai tudósok, hogy "a szívhalállal szemben az agyhalál visszafordítható". A Tv2 javára írandó, hogy négy idegtudományi központot is megkeresett a témában, de "idő hiányában nem akartak nyilatkozni".

De beszéljenek a "Tények":

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.