Exkluzív Orbán-interjúval fogja közvetíteni a TV2 Ferenc pápa temetését
A miniszterelnök is részt vesz az eseményen.
A miniszterelnök is részt vesz az eseményen.
Az Indexet tulajdonló Indamedia 50 százalékos tulajdonosa április 22-től tölti be új pozícióját.
Romantikus történelmi tévhittel és hat évnyi tévedéssel fejeződött be a nagy magyar történelmi tabló, a Netfilxre is így került fel.
Néhány napon belül hivatalossá válhat Pavel Stanchev távozása.
A hatóság szerint a Sztárban Sztár All Stars zsűritagjainak trágárkodásai megsértették a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
Bejelentések érkeztek a Médiatanácshoz.
A rapper a legjobb férfi zsűritag díját vehette át. A TV2-t és a Csurran cseppent is emlegette.
Nem maradt díj nélkül Ördög Nóra és Árpa Attila sem.
Hajós a Nagy Duett zsűritagjaként beszólt Balázs Klárinak, amit a csatorna röviden azzal intézett el, hogy “lehet, hogy valakit egy-egy megfogalmazás érzékenyebben érint”. A Korda-házaspár ennél kicsit jobban a szívére vette az elhangzottakat.
A csatorna Staudt Gáborról többször hazugságokat közölt.
A TV2 nemrég bemutatta A kiképzés című katonai valóságshowját, amely a Honvédelmi Minisztérium megbízásából készült és amelyben civilek tehetik magukat próbára. KAP és Ceglédi Zoltán ennek apropóján elmondta, hogyan úszták meg a sorkatonaságot, Litkai Gergely pedig megosztotta, mi történik, ha a bébiszittered hirtelen honvédőnek áll. De mit adhat egy ilyen műsor a hétköznapi embereknek azon a 20 millió forinton kívül, amit a győztes nyerhet, milyen az, ha valaki az Excel-táblázatok után a frontvonalon találja magát?
Szombat délután vetítik le a megkurtított részeket, hogy „mindenki élvezni tudja”.