Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hogy fogad egy szabolcsi falu egy kamasz transzneműt? Tudunk-e értelmesen beszélni a gyerekmolesztálásról, vagy csak a vizes lepedőt akarjuk mindenáron ráhúzni valakire? A Filmalap Inkubátor programjában több, eddig magyar filmben feldolgozatlan témájú filmterv is megvalósulhat, ezúttal két támogatást kapó, így első egész estés filmjére készülő rendezővel, Bakony Alexával és Nagy Zoltánnal beszélgettünk az itthon még újdonságnak számító folyamatról.
A Filmalap által idén második alkalommal elindított Inkubátor program nyerteseit elnézve úgy tűnik, a fiatal pályázóknak ez az a lehetőség, ahol az elsőre nem annyira közönségbarát, de fontos társadalmi kérdéseket feszegető tervekre is felfigyelhet a szakma és a közönség. Legalábbis végignézve az idei öt nyertes pályázatot (bővebben keretes írásunkban), könnyen érhet minket ez a benyomás.
| Hogy zajlik az Inkubátor program? |
| A Magyar Nemzeti Filmalap 2015-ben indította el Inkubátor Programját pályakezdő elsőfilmesek számára. A program keretében 5 egész estés film valósul meg. A beadott pályázatokból (idén 69-ből) egy szakmai zsűri választ ki tízet. A kiválasztott filmek alkotóinak a Toldi moziban rendezett Pitch Fórumon hét percben kell meggyőzniük a zsűrit és szakmai közönséget, hogy az ő filmjük megvalósulását támogassák. A fórum zsűrije három filmtervet választ ki, a közönség szavazatai alapján pedig még két pitchelő örülhet. 2016-ban Bakony Alexa Egy fiú, Hartung Attila Senki nem megy sehova, Kárpáti György Mór Guerilla, valamint Visky Ábel Mesék a zárkából és Nagy Zoltán Impromtu című filmterve kap gyártási támogatást. A győztes terveket ezután továbbra is a Filmalap által felkért szakemberek mentorálják. A program forgatókönyv-fejlesztésre legfeljebb kétmillió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, animációs filmeknél 82 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió forintig nyújt támogatást. |
De a kifejezetten az első komolyabb alkotásukra készülő fiatal filmeseket támogató program folyamatként is izgalmas, hiszen egy külföldön már bevett formulát honosít meg Magyarországon. Akármennyire is igazságtalannak tűnhet elsőre, de ettől még igaz: egy-egy rendező és a mögötte álló alkotótársak munkájának, álomprojektjének sikere, néha a pitch minőségén, a színpadon eltöltött 7-10 percen bukik vagy áll.
Az első Pitch Fórum nyertesei már le is forgatták vagy hamarosan leforgathatják filmjüket, az idei nyerteseknek pedig még csak most jön a munka érdemi része. Két nyertes pályázó terve különösen izgalmasnak tűnik: mindketten egy-egy Magyarországon tabuként vagy sötét foltként kezelt témára fókuszálnak majd filmjükben.
“Nem csak kiszolgálni, hanem formálni is kell az embereket”
“Az első pitch fórum után kaptam ihletet, hogy jönni kéne, mert azt éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy ezt nem próbálom meg” – meséli Bakony Alexa, aki Egy fiú munkacímen egy szabolcsi faluban kamaszéveit élő transzneműről készít dokumentumfilmet.
A bátor, és itthon eddig filmben fel nem dolgozott témához egy saját élmény vezette el Alexát: “Van egy transznemű barátom, akiről szerettem volna filmet csinálni. Ő végül visszalépett ettől, mert félt, hogy támadni fogják. Tiszta lapot akart, nem akart beszédtémává válni. De szeretett volna segíteni nekem, ezért ő vezetett el a családhoz, akikről a filmet készítem.”
Az Egy fiú főleg azzal hozhat újat a hasonló témában készült filmekhez képest, hogy a főszereplőt (akinek a nevét és arcképét az alkotók kérésére nem közöljük) családja teljes mértékben támogatja, mióta kiderült, hogy a gyerekük rossz testbe született. “A család nagyon nyitott volt kezdetektől fogva. Ők el akarják mesélni ezt a történetet. Azt, hogy ez egy hosszú folyamat, konfliktusok árán".
Kezdetben számukra sem volt egyszerű megérteni a helyzetet. A családban mindenki másképp jutott el a felismerésig: „Az anyukája, miután kiderült, hogy miről van szó, visszaemlékezett, hogy igen, a kislánya mindig is kisautókkal játszott, levágatta a haját. Sok minden utólag nyert értelmet. A bátyja viszont azzal szembesítette, hogy Anya, ti ezt eddig nem láttátok? Számára sokkal nyilvánvalóbb volt a helyzet.”
A dokumentumfilm legnagyobb kihívása nem is a támogató család, hanem a kevésbé befogadó környezet bemutatása lesz. Alexa szerint azonban nagyon fontos hangsúlyozni, hogy azokat, akik furcsa szemmel is nézik a másságot, nem feltétlenül rossz szándék vezérli. “Tény, hogy például az iskolában vagy a közértben adódhat konfliktushelyzet, de az a jellemző, hogy senki sem nevezi nevén, miből fakad ez. Mintha csak ürügyeket keresnének a főszereplő cukkolására. Ez valószínűleg onnan ered, hogy nem ismerik a jelenséget, fogalmuk sincs, milyen transzneműnek lenni” – meséli a rendező, aki nyáron kezdett el forgatni a faluban, és a mivel nagymamája környéken él, sűrűn tudja látogatni majd főszereplőjét.
“Azt hiszem ez neki is terápia lesz. Ne felejtsük el, hogy egy kamaszról van szó, aki elég hullámzó időszakot él meg most. Az a tervem, hogy addig a pillanatig követem a kamerával, amíg be nem lép az érettségi vizsga ajtaján. Ott már fiúnévvel szeretne bizonyítványt kapni, ez egy szimbolikus pillanat lenne az egész család számára, és a filmnek is jó zárópontja lenne.”
A pitch fórumon szinte minden egyes színpadra lépő megkapta azt az elkerülhetetlen kérdést, hogy kinek készül az adott film, és kik fognak erre jegyet váltani. Alexa szerint a kérdésre persze felkészítették őket, de először neki is el kellett gondolkodnia a válaszon: “dokumentumfilmre eleve nehezebb nézőket a moziba vonzani. De szerintem ebben a műfajban és a fogadtatásában most van egy jó hullám, amit kihasználhatunk. A Káin gyermekei, a Tititá, vagy az Amy Winehouse-film (Amy) is elég jó számokat hozott a magyar mozikban. Elhiszem, hogy munka után valaki csak ki akarja lőni az agyát. De szerintem van igény az én filmemhez hasonló témákra is. Nem csak kiszolgálni, hanem formálni is kell az embereket. Az én esetemben épp a kíváncsiság hozhatja be az nézőket a filmre, legalábbis ebben bízom.”
Az Inkubátor-programban elnyert támogatás és szakmai segítség alapján kijelenthető, ez az érdeklődés abszolút adott, még akkor is, ha maga a pitchelés, a felkészülés, majd a közös filmtervfejlesztés még szokatlan is lehet egy-egy fiatal filmes számára. “Furcsa helyzet, hiszen rendezőként miért lenne szükséged arra, hogy kiállj egy színpadra, és elmondd, hogy milyen filmet szeretnél? De közben meg ott van az emberekben egy természetes kíváncsiság, hogy megnézzék maguknak a rendezőt. Muszáj ebbe beletanulni, mert egyre elterjedtebb ez a folyamat. A felkészítés során a mentorok nem éreztették velünk, hogy nagy nyomás lenne rajtunk, inkább azt sugallták, hogy lehetőségnek tekintsük azt, hogy pitchelünk.”
"Nem biztos, hogy jó lenne, ha minden elsőfilmes alá hatalmas összeget tolnának"
"Az én pitchemnek kifejezetten jót tett, hogy a felkészítés során közelebb hozták a filmtervet a pitchben elhangzottakkal. Arra hívták fel a figyelmemet, hogy akár egy kivetített kép is teljesen más irányba indíthatja el a nézőket" – vallja be Nagy Zoltán, a jelenleg az SZFE mesterképzésén diplomázó rendező. Ebből is látszik, hogy már a felkészítés folyamatán is sok múlhat, főleg, ha valaki egy iskolai molesztálást, annak a kamaszokra gyakorolt hatását, következményeit és feldolgozatlanságát akarja filmre ültetni.
Nagy Zoltán Impromtu című filmtervének sztorija egy zeneiskolában játszódik, ahol a helyi ifjúsági zenekar karmesteréről kiderül, hogy molesztálja a lány tanítványait. Erre a zenekar fiútagjai is rájönnek, és felnőttek segítségével vonnák felelősségre az oktatót. Az alapkonfliktust azonban tovább bonyolítja, hogy a gyerekek nem várt reakciókba ütköznek, és a szülők inkább eltusolnák az ügyet.
„Én eredetileg a pitchemet egy provokatív képpel és ahhoz kapcsolódó kérdésekkel kezdtem volna, mint hogy szabad-e beszélnünk a gyerekek szexualitásáról, és arról, hogy egyáltalán hol húzzuk meg a határt, ki számít gyereknek? Ez azonban nagyon félrevitte volna a dolgot, nem szerettem volna, hogy azt higgyék, botrányfilmet készítenék, ezért inkább hasonlóan kamaszos hangulatú, a fiatalok szemszögüket bemutató filmekből (Anyádat is, Titokzatos bőr, Akvárium) válogattam képeket a pitchemhez.
A választás végül bejött, hiszen a rendező most már a saját stáb összeállításán és a szereplők megtalálásán agyalhat. A gyerekszereplők keresése zeneiskolákban indul majd, ez a zenei közeg adhatja azt a bizonyos pluszt, ami miatt az Impromptu elüthet a többi, hasonló témában készült filmtől.
Ráadásul a sztorit egy igaz történet ihlette, így attól sem kell félni, hogy a rendező nem lenne elég elhivatott: „Kamaszkoromban szemtanúja voltam egy hasonló esetnek. Ott nekünk kellett kiállni lányokért, akiket szexuálisan zaklattak. Próbáltunk felelőst keresni, mi kamaszok, de aztán a felnőttek világa ezt leállította. A problémát szőnyeg alá söpörték. A filmmel azonban nem akarok senkire vizes lepedőt húzni, egyszerűen kérdések maradtak bennem, ami mindenki számára érdekes lehet, hiszen gyerekekről van szó. A gyerekek szemszögéből mutatjuk be a problémát, hogy van felelősségük, és a tetteiknek hatása lesz a környezetükre. Ugyanis az a tapasztalatom, hogy egy ilyen stresszhelyzet hozza ki igazán az énjét az embereknek. Jobban előjönnek a belső félelmek.”
A rendező szerint a játékfilmek esetében megítélt összeg millió forintos támogatásnak a legtöbb esetben elengedőnek kell lenni egy kezdő filmesnek. „Szerintem egy elsőfilmesnek fontos, hogy számoljon azzal, hogy az esetleges költségvetési lyukakat kreativitással töltse fel. Ezért gondolom, hogy egy kezdő filmesnek első lépcsőfokként tökéletes az Inkubátor, mert nem biztos, hogy jó lenne, ha minden elsőfilmes alá egy hatalmas összeget tolnának. Néha a budget és a nagy technikai háttér elnyomja a témát. Az inkubátoros filmek arra is jók, hogy valami olyat próbáljunk ki, amin nincs akkora nyomás a nagy költségvetés miatt” – vallja Zoltán, aki szerint az, hogy az öt nyertesből kettő is dokumentumfilm, valamint a két közönségdíjas alkotás is fontos társadalmi témákat feszegető film jól mutatja, hogy itt nem csak közönségfilmekkel lehet érvényesülni, és hogy a közönség is igényli ezeket az alkotásokat.
