hvg.hu: Mire végigolvastam a Kazamatákat, elbizonytalanodtam, jó-e, ha csak a gyarló embert látom mindkét oldalon 1956 októberében? Nem lehet, hogy mégis szükségünk van hősökre?

Térey János: De, nagyon. És ha szétnéz az országban, mit lát? Hősöket?

hvg.hu: Azokat is látok, igen... hétköznapi hősöket. És Önök?

T. J.: Rendben, és lehet róluk drámát írni? Itt és most, amikor javában zajlik az élete. Bárki hős, aki például kulturális végvárakat épít a vidéki Magyarországon. De a műalkotáshoz némi távlat is kell. Ez egy színpadi mű, nem dokumentumfilm.

Papp András és Térey János

Fülöp Máté

Papp András: Hősök szerintem ma is, és a mi történetünkben is vannak. Azokat tekintem annak, akik elvi, eszmei alapon, megalkuvásoktól mentesen hoznak döntéseket. Végzetes helyzetben akár a puskacsővel szemközt is.

hvg.hu: Hogyan született a Kazamaták?

P. A.: Szerettünk volna közös művet létrehozni egy évtizedes barátság okán. A műnemek közül erre a dráma tűnt a legalkalmasabbnak. Némi témakeresés után János vetette fel, hogy 1956. október 30-át kellene megírnunk. A Köztársaság téri eseményekről a rendszerváltás után 13-14 évvel alig lehetett valamit tudni, nagy fehér folt volt az újkori történetírásban, vagy ahogyan tetszik, fekete folt az 56-os narratívában, irodalmi szempontból pedig teljesen szűz terület. Íróknál addig legföljebb utalás szintjén került szóba a Köztársaság tér. Igent mondtam az ötletre, János pedig a kezembe nyomott egy antikváriumban vásárolt könyvet.

T. J.: Még debreceni középiskolásként, az ottani antikváriumban bukkantam rá Hollós Ervin és Lajtai Vera kommunista „mesekönyvére”, a Köztársaság tér/1956 című munkára. A könyvnek az a döbbenetes fotója, amelyik a 30-i lincselést ábrázolja, a történelemkönyvünkben is szerepelt. Hollósék, roppant célzatosan, egész 1956 befeketítésére használták a tér eseményeit, pont úgy, ahogy Kádár propagandagépezete. 16 éves kamaszként is világos volt számomra, hogy ez így nincs rendjén, ugyanakkor az is tény, hogy ebben a két hétben – mint minden forradalomban és háborúban – történtek véres túlkapások, méltatlan események. Amikor a levéltárak kinyíltak, szerettem volna utánajárni a részleteknek, és kezdeni valamit ezzel a történettel. A kiindulópont az volt, hogy a színpad nem a történelmi igazságszolgáltatás terepe, ott az az érdekes, ami problematikus. Nem szándékoztunk borsot törni senki orra alá, a téma kényes mivolta mégis ezt hozta magával. Ami nem baj.

Fortepan / Nagy Gyula

P. A.: 2003 tavaszán kezdtük a munkát, fél évet adtunk magunknak, hogy felkészüljünk: rengeteg könyvet olvastunk, mindent, ami hazai és külföldi szerzőktől elérhető volt, és nem csak az október 30-i események vonatkozásában. Összefüggésében is látni kellett a forradalmi napokat, és tudni azt is, hogy a pártház ostromának idején a forradalmi csoportok prominensei mit csináltak. De egyébként Jánosnak népbírósági tárgyalások és helyszínelések jegyzőkönyvei, kiadatlan fotók, tanúvallomások is voltak a kezében.

hvg.hu: A készülés során változott bármi abban, ahogy 56-ról gondolkodtak?

P. A.: Nem. Az volt az alapelv, hogy mindkét oldalt „patikamérlegen mérjük ki”, nem szolgáltatunk igazságot, és ehhez tartottuk is magunkat. A másik alapvetés az volt, hogy istenkáromlás nem lesz benne. Ez az én tabum, amihez más írásaimban is ragaszkodom. Az eseményeket illetően persze volt néhány eldöntendő, kardinális kérdés, amire nekünk, nem történészként, de íróként a színdarabban választ kellett találnunk: az egyik ilyen, hogy a darabban Mérő Endrének nevezett szereplőt, a Nagy-budapesti Pártbizottság harmadtitkárát honnan lövik le. Vagy hogy kik és mikor lőnek először. Azt is el kellett döntenünk, mennyire lebegtessük a kazamaták létezését.

hvg.hu: A kazamaták kérdése amúgy is szimbolikus eleme a darabnak, 56-nak és talán még a mai Magyarországnak is. A darab végén el is hangzik: „...presztízskérdés, hogy legyenek kazamaták”.

P. A.: Ez már egy kicsit a jövőbe tekintő mondat. Személyesen is, meg az ország szempontjából is nagy mélységet járt meg akkor a forradalom. Nem tudom, sikerült-e az elmúlt 60 évben „kijönni abból a gödörből”. Amikor 2003 őszén Szigligeten elkezdtük a munkát, azt is felmértük, politikai szempontból kinek milyen kifogása lehet, és arra jutottunk, hogy aki elolvassa a darabot, látni fogja, hogy se jobbra, se balra nem húzunk.

T. J.: Külön vizsgálódás tárgya volt, hogy a forradalom valódi hősei, például a Pongrátz-testvérek vagy Angyal István hol tartózkodtak ezekben az órákban. Angyal írásos vallomása döntő jelentőségű tanúságtétel számomra az eseményekről: későn érkezett, élelmiszert hozott a tér egyik házába, és az idegösszeomlás határára került, sírt, amikor meglátta, hogy férfiak lógnak a fákon fejjel lefelé fölakasztva. Angyal István nem bolsevik, és nem is elhajló vagy áruló. Ha valaki, akkor ő megmondhatja, hogy a forradalmon belül mi a helyi értéke ennek a napnak.

Fortepan / Nagy Gyula

P. A.: A kinn lévők hittek a kazamaták létezésében, és azt gondolták, hogy ott rengeteg forradalmárt tartanak fogva, az ostrom célja pedig részben ezeknek az embereknek a kiszabadítása volt. És valóban, néhány nappal korábban elkaptak felkelőket a téren, akiket a pártházba vittek, de később kiengedték őket. Kazamatákat és foglyokat persze nem találtak az ostromlók. Szálka volt a szemükben ez a ház, hiszen október 28-a után a kormányzat részéről is fordulat állt be az addigi események értékelését illetően, megalakult a nemzetőrség, feloszlatták az ÁVH-t. A darabban egyébként sok mindent csak elmesélünk mindabból, ami aznap történt. Nem mutatjuk meg például a repülőgép érkezését a tér fölé, illetve a tankok históriáját sem.

hvg.hu: Ez a történet annyira abszurd és színpadias, hogy biztos lesz sok olvasó, aki  azt hiszi, önök találták ki. Találkoztak ilyen reakcióval?

T. J.: A tankok esetét, ha nem történt volna meg, nem tartanám életszerűnek. Egy barátom nemrég gyanútlanul beleírta a regényébe, rögtön rá is kérdeztem: szerinted ezek tényleg orosz tankok voltak? Aha, mondta ő. Hát nem. Ez egy magyar egység volt, akiket a benn lévők védelmére küldtek a Róbert Károly körútról, de nem lévén helyismeretük, egyszerűen összekeverték a pártházat az Erkel Színházzal, és tévedésből a pártházat kezdték el lőni. Nagyon magyar történet ez is. A huszadik századi Magyarország legfölemelőbb eseményének tartom a forradalmat, és az egyik mélypontjának ezt a napot.

hvg.hu: A Kazamatákban ki is mondják, hogy ilyen a forradalom: ”Nyomul a csőcselék. Nem az igazság, / Csak a hús irgalmatlan tömege.”

P. A.: Azt is próbáltuk megmutatni, hogyan válik személyessé a történelem az egyén szintjén. Ki hova áll, és milyen szerepet vállal. Ezeket a döntéseket meg lehet hozni tudatosan, elvek mentén és ösztönösen, néha egészen balfék módon is, de mindkét esetben életek múlnak az ember választásán, miközben rengetegen épp csak belesodródtak, ott voltak az események közepében.

T. J.: Az ott lévő több ezer ember töredéke, néhány tucat fegyveres szervezte meg az ostromot. A többiek: a környék lakossága, a kíváncsiskodó és a véletlenül arra tévedő budapestiek.

Fülöp Máté

P. A.: Az esetlegesség azon is jól látszik egyébként, hogy mikor támadják meg a házat, miért és hogyan zajlik le az egész ostrom. Véletlenek és ballépések sorozata kellett ahhoz, hogy mindez bekövetkezzen. A tankokra visszatérve, az is jellemzi a felfordulást, hogy mire a rosszul sikerült küldetésből visszaértek az angyalföldi laktanyába, ott is megtörtént a forradalmi bizottmány megválasztása, a jelentés után csak legyintettek a parancsnokok a balvégzetű akcióra. (November 4-e után viszont a küldetés vezetőjét több év börtönnel „jutalmazták”.)

hvg.hu: A kötetben a darabon kívül két rövid szöveg is van, amelyben mindketten felidézik a bemutató körüli érzéseiket. Papp András azt írja, a legnagyobb tanulság számára az volt, mennyire relatív az igazság. Hogyan jutott erre a következtetésre?

P. A.: Amikor „kinn és benn van”, és nekem döntenem kellene, hogy kinél az igazság, nagyon nehéz dolgom van. Valahol mindenkinek megvan a maga igaza. Mi ezt úgy fogalmaztuk meg a darabban, hogy leginkább annak van igaza, legalábbis érzelmi alapon, aki védtelen.

T. J.: Az is lényeges, hogy a házon belül sem azonos összetételű véderő tartózkodott: a pártbizottság munkatársai, a honvédség és az időközben föloszlatott államvédelem (a nap folyamán átöltöztetett) emberei egyszerre voltak jelen, és ott fúrták egymást, ahol lehetett. Az sem föltétlenül volt közös érdekük, hogy a ház kiállja az ostromot.

hvg.hu: Az átöltözés is gyakran visszatérő motívum. A pártházból civil ruhában sikerül kimenekülnie az egyik szereplőnek, és hát ott az „átöltözött kisnyilas” is.

T. J.: Ne felejtse el, hogy csak 12 évvel vagyunk a nyilasok vérengzései után, a tettesek közül még majdnem mindenki él, és csak kis részüket végezték ki vagy zárták börtönbe. A többiek közül nem kevesen épp az államvédelmi szolgálatban dolgoznak hosszú évekig – ugye, ilyen komoly szakmai tapasztalatot nem lehet parlagon hagyni. Azonban senki sem kívánja azt sugallni, hogy minden ostromló hajdani horthysta csendőr, rangrejtett alispán, fasiszta keretlegény vagy köztörvényes bűnöző volt. A nagy számok törvénye alapján voltak emilyenek is, meg amolyanok is a Köztársaság téri tömegben, bár nem az ő túlsúlyuk a jellemző, hiába sulykolták ezt Hollósék. Zömmel civilek voltak. Állampolgárok. Sérelmekkel telve. És elegendő indulat gyűlt ott össze Rákosi diktatúrája nyomán, a Kossuth téri sortüzet követően pláne. Nickelsburg László, a Baross téri csoport vezetője például holokauszttúlélő. Őt végezték ki utoljára, 1961-ben.

hvg.hu: A 2006-ban a Katona József Színházban bemutatott darab lényegében változtatás nélkül jelenik meg most. Milyen érzés ismét találkozni a darabbal?

T. J.: Azért is örültem az újraolvasásnak, mert azóta néhány mondat elindult a szállóigévé válás útján, és ez mindig nagyon jó érzés.

P. A.: Én is többször hallottam már idegenektől például az utolsó két sort: „Az egyetlen történet szertehull / Ezerkilencszázötvenhat darabra”.