Narrált már természetfilmet, belekóstolt a pornóiparba, most pedig újabb műfajban próbálja ki magát Marosbogát kedvenc rappere.
A műsor, melynek házigazdája Snoop Dogg mellett Martha Stewart lesz, november 7-én debütál majd a VH1 csatornán, ennek örömére most már néhány részletet is láthatunk a showból. Ahogy korábban írták, nem ez lesz az első alkalom, hogy a furcsa páros közösen szerepel egy tévéműsorban. Stewart még 2008-ban hívta el a nemrég az erdélyi Marosbogátot egy véletlen becsekkolással a világtérképre fellövő rappert főzőműsorába, majd együtt savazták Justin Biebert a Comedy Central Roast című showjában.
A könnyednek és provokatívnak szánt Martha & Snoop’s Potluck Dinnerben olyan vendégek tűnnek fel mint Seth Rogen, Rick Ross vagy 50 Cent.
">Snoop Dogg szívesen lépne Sir David Attenborough helyébe
Már majdnem 50 ezren írták alá azt a petíciót, amivel azt próbálják elérni, hogy a rapper narrációjával adják le újra a Bolygónk, a Föld című dokumentumfilm-sorozatot.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!