Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Vidéki művház, hangos zsidózás. De nem olyan. Magyarország egyetlen zsidó színházával, a Gólemmel Zalaszentgróton jártunk. Hogyan dolgozik az idegengyűlölet ellen egy színház, és miért megy turnéra ingyen 12 vidéki településre? Miért utasította vissza őket Gyöngyöspata polgármestere? Mire elég a norvégok pénze? A végén minden út a zsidókhoz vezet.
Tudjuk, hogy a Moszad védtelen fürdőzőkre támadó cápákat küld random egyiptomi strandokra. Tudjuk, hogy minden zsidó a nyakára fűzött kis tarisznyában zsidó aranyat tárol. Azt is tudjuk, hogy minden zsidó lakásból titkos féregjárat nyílik Izraelbe. Meg ott vannak a gyíkemberek, a chemtrail, a szabadkőművesek, a világuralom.
Vinnai András Lefitymálva – szeret zsidózni, de nincs hol? című darabját négy éve mutatta be Magyarország jelenleg egyetlen zsidó színháza, a Gólem. A fentieket kinevettető, abszurd gondolatokat hangosan a nézők arcába toló előadás 2012-ben és 2013-ban a Vidor- és a Humorfesztiválokon is főbb díjakat vitt el, a Gólem legsikeresebb projektjévé nőtte ki magát.
„Végtelen sok jó élményünk volt a darabbal. Ez olyan humor, amihez nincsenek hozzászokva az emberek” – mondja Borgula András, a színház vezetője és a Lefitymálva rendezője. „Zsidókat mindig áldozatként szokás ábrázolni a színházban. A Nemzetiben, Alföldi idején volt egy-két példa, ahol viccelődtek a dologgal: például az Egyszer élünk-ben, amikor a zsidó túlélő kisfiú ötödszörre hozza fel, hogy én egyedül jöttem vissza, akkor szegény Frici (Hollósi Frigyes 2012-ben halt meg – a szerk.) az asztalra csapott: ’bassza meg, ha még egyszer meg kell hallgatnom, hogy elvitték az egész családját….!’ Több százan ültünk a nagyteremben, maximum hárman nevettünk – a körülöttem ülők úgy néztek rám, mint az anyagyilkosra.”
Kibújni a belvárosból
A Lefitymálva a sajátunkétól eltérő csoportba tartozó emberek másságával (előkerülnek a cigányok, a kínaiak, a törökök, a melegek) foglalkozik, így a téma kocsmától parlamentig az elmúlt években mindig aktuális maradt. A saját, jellemzően balos értelmiségi közönség helyett az alkotók most úgy gondolták, itt az idő elvinni az előadást Budapestről új emberek felé. „Tök fontosnak tartom, hogy kibújjunk a hétker belső életéből. Hogy ne csak az Aurórában, a Bálintban (zsidó közösségi ház) vagy az IKI-ben (Izraeli Kulturális Intézet) ülve próbáljuk megváltani a világot. Nagyon nehéz, de ki kell mozdulni Budapestről. Mióta játsszuk a darabot, folyamatosan tanulunk. Eddig csak egyvalaki ment ki az előadás alatt, akiről kiderült, túlélő és nem bírja hallgatni a viccelődést a holokauszttal” – folytatja Borgula.
A sztoriban a gázóra-leolvasó páros Antal (Bánki Gergely) és László (Schmied Zoltán) találkozik saját létező és nem létező előítéleteivel. Kiindulásként a saját PC (politikailag korrekt) hozzáállást erősen félreértő Antal kap frászt attól, hogy ki kell mondani a „gáz” szót egy gyanúsan zsidónak tűnő család lakásán.
A Jön a Gólem projekt júniustól decemberig 12 vidéki településen (Gyöngyöspata, Verpelét, Mezőcsát, Bonyhád, Zsámbék, Kapolcs, Kővágóörs, Keszthely, Orosháza, Jánoshalma és Sárbogárd) játssza az előadást ingyenesen, Zalaszentgrót volt az első állomás. Mindehhez a zsidó világszövetség, a mai napig underground működő SZDSZ, Soros György a Norvég Civil Alap ad támogatást.
A cél egyrészt az emlékezés – a választott helyszíneken a holokauszt előtt aktív zsidó közösségek éltek –, másrészt a párbeszéd beindítása és az előítéletek tompítása. A gólemesek szerint, ha már egy-egy embernél bekattan, hogy nem minden zsidó szakállas bankár, nem hiába dolgoztak. „Ha csak két emberrel jutunk el oda, hogy a zsidó ember nem eredendően ilyen vagy olyan, ahogyan senki sem az, akkor ámen” – mondja Borgula. Bánki azt mondja, alapvetően éppen elég pesszimista, de ha egy-egy emberben elindul a gondolatcsíra, az már jó.
Neked mi bajod a kínaiakkal, László?
„Nem tudjuk, hogyan alakul az egész: hogy tízen lesznek, vagy telt házzal játszunk” – mondja Borgula az előadás előtt pár órával. Varga István, a darabot befogadó Városi Művelődési Központ igazgatója is kíváncsian várta az érkezőket. „Ilyen még nem volt. Kérdés, hárman fogunk-e kóserpálinkázni.”
Borgula szerint a létszám majdnem mindegy. „Persze minél nagyobb számú és sokszínűbb közönség jön, annál jobb, de tudjuk, milyen farkába harapó kígyó helyzet ez. Általában pont az nem jön el, akinek szólna a darab. Akik vagy fosnak kimondani azt a szót, hogy zsidó, vagy negatív felhanggal teszik. Az emberek tudják, hogy jövünk, és a zsidó színház valami zsidó dolgot fog csinálni.”
A Jön a Gólem projekt az előadás előtt is dolgozik a településeken: egyrészt megjelennek a helyi médiában, és igyekeznek minél szélesebb közönséget elérni, másrészt a budapesti előadáshoz hasonlóan az adott helyszíneken kamerával felszerelve kérdezgetik az embereket arról, mi jut eszükbe a szóról, hogy zsidó? Az élet írta csodás válaszokat (pénz, Izrael, holokauszt, a múlt-jelen-jövő, a gyíkemberek, zsidó szex) aztán beépítik az előadásba.
„Az egyik szélsőség összehúzott szemekkel elmegy, a másik lehúzza a tréningfelsőt, és megmutatja a Dávid-csillagos nyakláncát. Az önkénteseink között is vannak, akik számára fontos a zsidóságuk, de a tapasztalt előítéleteken kívül nem tudnak mit kezdeni vele.”
A társulatnak minden településen segítenek a helyi önkéntesek. Ők az előadások előtt részt vesznek egy zsidóságról szóló workshopon, majd később egy találkozón, ahol megbeszélhetik a tapasztalataikat. Gróton egy anya és a fia segíti a Gólem munkáját. „Az anyuka közmunkából él, a fiú most felvételizik szupermarketbe. Csodás és nyitott emberek, elájultak, mikor az ortodox zsinagógába együtt toltuk a sóletet. Őket most már nem lehet átverni, de a projekt előtt körülbelül azt hitték, hogy a zsidóknak patájuk és szarvuk van. Ez nem őket minősíti, hanem az országot. A kormány éppen azzal az ötlettel flörtöl, hogy aki bevándorló – vagy zsidó vagy cigány vagy más – az veszélyes. Mikor a parlamentben elhangzik, hogy össze kellene írni a zsidókat, mert veszélyesek, miért ne vennék ezt komolyan az emberek? Egy képviselő mondja, akit a tévében mutattak.”
Nem mindenhol látják szívesen
Az egyezkedés a választott településekkel több ideig tartott, mint amire a gólemesek számítottak. „Első körben mind a 12 település polgármestere kapott mailt, szinte senki nem válaszolt. Utána kezdtünk telefonálni: ez nem átverés, nem provokáció, nem balliberális zsidó propaganda. Itt Gróton nagyon nyitottak voltak, de van, ahol azonnal visszautasítottak.”
Gyöngyöspatáról például sokáig nem érkezett reakció, majd Hevér Lászlóné Fidesz–KDNP-s polgármester vállalta a hivatalos elutasító választ. „Nem hiszem, hogy rosszindulatból írta, hogy nincs szükségük most erre. Úgy tűnik, csendet és nyugalmat szeretnének. Most ott tartunk, hogy elküldök egy DVD-t az előadásról, és annak alapján döntenek majd, hivatalos helyszínre mehetünk-e” – mondja Borgula.
Ha a végleges válasz egyértelmű visszautasítás lesz, a Gólem akkor is megy. „Fontos, hogy eljussunk településekre, ahol valós etnikai problémák vannak. Ez az egész nem csak zsidókról szól. Utólag mindenki sajnálkozik, hogy eltűnt valamilyen kisebbség. Oké, hogy a zsidóknak már késő, de itt élnek mások is. Velük kellene foglalkozni. Nem kell feltétlenül a polgármester vagy a művelődési ház igazgatójának beleegyezése. Ha arról van szó, megtartjuk húsz embernek a hátsó kertben, a lakásban vagy a faluszéli cigánygettóban.” Mezőcsáton az elutasítás egy finomabb formájával találkozott a társulat: kiderült, hogy a művelődési házat vagy mindig átépítik, vagy mindig tele van.
„Mi van, ha emlékeztetem, hogy Jézus zsidó volt?”
A Lefitymálva a színházi fesztiválokon kívül korábban nem járt vidéken. A flódnival és kóser szilvapálinkával megspékelt előadás utáni közönségtalálkozón végül a körülbelül 150 fős közönségből 30-35-en maradtak a beszélgetésre. A darab eleve bombaként oldja fel a feszültségeket, de az alapvető jó hangulathoz Borgula András személyisége („még nem vertek meg az előadás miatt, de már az MLSZ-t is megkerestük, hogy szívesen játszanánk szurkolóknak”) és a gróti közeg nyitottsága is kellett.
„Az embert mindenféle hatások érik, a médián keresztül is. Lehet, hogy valaki most döbben rá, hogy hoppá, akkor én antiszemita vagyok? Fontos, hogy ne csak a családdal és a barátokkal duruzsolva legyen szó ezekről a kérdésekről, hanem így, tágabb körben is” – mondja az amúgy korábban gróti Saul fia vetítést is szervező Varga István. „Nálunk a mindennapokban populárisabb darabok mennek, ezzel lehet behozni a nézőket – ezért is örültünk, hogy most komoly témával jött a Gólem.”
Egy fiatal srác a közönségtalálkozón azt mondta, vannak, akiknek itt kellett volna lenniük, de nem jöttek el. „Alig várom, hogy találkozzam egy ismerősömmel, aki római katolikusnak vallja magát, de neten pont olyan chemtrailes sztorikat terjeszt, mint ami a darabban is volt. Például mi van, ha emlékeztetem, hogy Jézus zsidó volt?”
Mitől zsidó?
Egy idősebb úr felhozta a migrációs témáját és megjegyezte, hogy a gyűlöletkeltés minden körülmények között borzasztóan káros. Az előadás és a beszélgetés közötti rövid szünetben egy fiatal lány arról beszélt, hogy valami zsidós cuccra számított, de épp az volt a jó, hogy „minden irány erősen ki volt hegyezve”. Felmerült még az is, mitől kóser a kóser, és előkerült a klasszikus kérdés: mitől zsidó Borguláék színháza?
„Majd mikor meghalok, és a Hogy volt? című műsorban visszaemlékeznek rám a királyi tévében, akkor elmondják. Addig mi is csak keresgélni fogunk” – válaszol a társulatvezető. Zsidó színház lehet az is, aminek a tagjai egy adott zsidó közösséghez tartoznak, de a Gólem esetében nem ez a helyzet. „Ha megkérdezed a most leutazott stábot, négyből három biztos nem tartja magát zsidónak. Egyikük angolkisasszonyoknál tanult hívő katolikus, másikuk nem tudja, hol áll, és van, aki magasról szarik rá. Egyszerűen nem fontos. A Lefitymálvát Vinnai Andris írta, aki ugyan látott már zsidót, de nem ez határozza meg az életét. Ha Ascher Tamás rendezne egy Spiró-darabot, az sem lenne zsidó színház.”
Mikor tíz évvel ezelőtt Borgula elindította a Gólemet, egy kommentelő azt kérdezte a hivatalos közlemény alatt: minek zsidó színház, mikor az összes az. „Vannak irányok, nem csinálhatok például bármilyen Shakespeare-t. Elég erőltetett lenne, ha azt mondanám, Hamlet azért ölt, mert zsidó. Ez nem érdekes.” Bánki Gergely azt mondja, azon kívül, hogy az előadások témafelvetései így vagy úgy kapcsolódnak a zsidósághoz, a zsidó jelző a színház előtt nem jelent semmit. „Mikor Andris hívott, kicsit megijedtem – miért én? Azt hiszi, zsidó vagyok? Most be kell majd tartanom valamilyen szokást, és nem mindegy, hogyan köszönök? Nem lesz ebből baj? Elég hamar kiderült, hogy szó sincs semmi ilyesmiről.”
A Gólem művészszínház, a bázisa a Jurányi Házban van, profikkal dolgozik a független tér egyik ismert szereplőjeként. „Most játsszuk az ötvenedik Lefitymálvát. Tudom, hogy a Madáchban ötszázadik, a Katonában nyolcezredik, Béláéknál (Pintér Béla Társulata – a szerk.) is sokadik előadásokat visznek, de a mi kategóriánkban ez a szám is csodálatos. Mi mindig radar alatt repülünk, de persze olyan híresek szeretnénk lenni, mint a Szputnyik, a Krétakör és a Maladype együtt.”
A Gólem nemrég lépett ki a Független Előadó-művészeti Szövetségből (FESZ), mivel az nem támogatja már tovább őket. „Nehéz lesz, kevesebben vagyunk, de a kedvem több-kevésbé töretlen. Egyre lelkesebb vagyok. Ez nem függ össze sem a magyar, sem az izraeli, sem az akármilyen helyzettel. A motiváltságom épp a problémákból jön. Van itt dolgom. Mindenkitől kérünk pénzt: kedves igazgató, elnök, vezérigazgató úr. Nincsenek titkos zsidó támogatóink, pedig az alapításkor tényleg azt hittem, ebből fogok meggazdagodni” – mondja Borgula.
