Porig alázta az egyik versenyzőt az új-zélandi X-Faktor két zsűritagja a vasárnap esti adásban. Natalia Killst és férjét, Willy Moont azonnali hatállyal kirúgták a műsorból. Az énekesnőnek az nem tetszett, hogy a versenyző szerinte ellopta mellette ülő férje, Willy Moon stílusát, aki egyébként szintén pocskondiázta a fiatalembert. Óriási volt a felháborodás, nemcsak a stúdióban.
Joe Irvine, az új-zélandi X-Faktor mostani szériájának versenyzője a Cry Me a River című dalt énekelte a vasárnap esti adásban. Oldalra fésült, a mostanság divatos fazonra vágott frizurával, fekete zakóban, fehér ingben és nyakkendőben lépett színpadra. A négy zsűritag közül kettő azonban nagyon lehúzta a produkciót.
Önmagában a negatív vélemény még nem lett volna baj, inkább a Kleopátrának fazonírozott énekesnő, Natalia Kills és mellett ülő férje, Willy Moon stílusa volt visszataszító.
„Van köztünk egy hasonmás” – kezdte a 28 éves Kills, és a közönség ekkor még azt hitte, hogy megdicséri majd Joe Irvine produkcióját.
„Undorító, ahogy lekoppintottad a férjem” – folytatta. „A hajadtól az öltönyödig, van egyáltalán valami eredeti rajtad?” „Nevetséges vagy. Ez undorító, ez bűzlik, művészi szempontból szerintem ez az egész szörnyű. Szégyellem magam, hogy a jelenlétedben itt ülök, még ha meg is tisztellek téged a véleménnyel” – mondta.
A megalázott versenyző eleinte próbált még visszavágni: „Te meg nem Kleopátrát koppintottad?” – kérdezte, de utána látszott, hogy alig tudja visszatartani a sírást.
Kills 25 éves férje, Willy Moon rákontrázott feleségére, sértődötten a száját húzogatta, és egy kattant figurához, Norman Bates-hez hasonlította Joe Irvine-t, aki mintha az édesanyja ruháját vette volna fel. Az más kérdés, hogy Moon is fekete zakót hordott, és ugyanúgy lőtték be a frizuráját, mint a versenyzőjét.
A közönség hangos fütyülését és pfujolását Melanie Blatt, a negyedik zsűritag, az All Saints lánycsapat egykori tagja törte meg, aki azt mondta mentoráltjának, hogy ne foglalkozzon két másik zsűritársával, ő továbbra is bízik benne.
A műsor után külön oldalt hoztak létre a Facebookon, ahol Kills kirúgását követelték a műsorból. Az itt elhelyezett petíciót 75 ezren írták alá.
A X-Faktort sugárzó TV3 társaságtól hétfőn közölték, hogy az énekesnő és jólfésült ura is azonnal repült a show-ból.
Az énekesnő nemrég a Twitteren köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak a „szenvedélyes véleménye” mellett. Sanszos azonban, hogy ez a húzásuk nem tett jót a népszerűségüknek. Már csak azért sem, mert a nevüket sokan a vasárnapi este "szereplésük" után ismerik majd meg világszerte.
I love you guys, thanks for your support & understanding my passionate opinions! You know what they say about me... https://t.co/DNBksvmYWM
— NATALIA KILLS (@NataliaKills) 2015. március 15.
A műsorba két új zsűritag érkezik, egyelőre nem tudni, kik.