2013. október. 29. 10:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 29. 10:35 Kult

Az Ördögűző zeneszerzője a Müpában

Három Grammy-díjat nyert pályafutása során, zenéjét korszakalkotó kultfilmekből is ismerhetjük, és teljesen más lenne nélküle az európai kortárs zene. A nyolcvanadik születésnapja felé közeledő Krzysztof Penderecki november 6-án a Művészetek Palotájában vezényli műveit.

Budapesti koncertje több szempontból is egyedülálló esemény: a kilencvenes évektől karmesterként is aktív lengyel komponista ezúttal három hazai együttest, a Concerto Budapest zenekart, az MR Énekkart és a Nemzeti Énekkart dirigálja, az est programja pedig két aktuális darabjának, a hegedűre, brácsára és zenekarra írt kettősversenyének és VIII. szimfóniájának magyarországi ősbemutatója lesz.

Krzysztof Penderecki a 70-es évektől kerestt filmzeneszerző. Polymorphia című 1961-es alkotása – amely nélkül a Ragyogás és az Ördögűző sem lenne ugyanaz a vérfagyasztó film – például afféle túlvilági zenetartályként funkcionál, amelyben egy klasszikus vonószenekar az instrumentumaik által kelthető hangok félelmetes spektrumával szembesíti a hallgatót. A filmrendezők körében Penderecki munkássága azóta is töretlen népszerűségnek örvend, darabjai többek között a David Lynch által jegyzett Veszett a világ és az Inland Empire című filmekben is hallhatóak, de a nevéhez köthető a Katyń, Az ember gyermeke és legutóbb, 2010-ben a Martin Scorsese által jegyzett Viharsziget kísérőzenéje is.

A lengyel mester munkássága természetesen nem csupán a filmes műfajokra korlátozódik: életműve rendkívül szerteágazó, négy operája, nyolc szimfóniája és egyéb nagyzenekari darabjai mellett versenyművei, vallásos témájú kórusművei, kamaraművei is kiemelkedőek.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.